Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17.fejezet(K,E,Ch,E,K) A szövetség

 17.fejezet(K,E,Ch,E,K) A szövetség

-Felajánlok valamit.-Erza eltökélt, szúrós tekintete Chekyébe

fúródott.-Kössünk szövetséget.

Cheky tekintete megértést tükrözött.

-Rendben van.

Sokat beszélhettek már a dologról, mert, ha ez a dolog 1 hónappal

ezelőtt történik, akkor biztos más béleményen lettek volna.

-A mostani helyzetre tekintettel ez az egyetlen esélyünk.Csak úgy

győzhetjük le Shinát, ha mi ketten összefogunk.

-Erza hangja komolyságot és őszinteséget tükrözött, Cheky pedig

beleegyezően bólinott.Majd kisvártatva hozzátette:

-Még meg sem köszöntem, hogy megmentettetek bennünkte.-itt

 Ferando ájult testére nézett.

Rieka egy mosoly kiséretében így szólt:

-Ne köszönd.

Cheky elpirult, és lesütötte a szemét.Úgyérezte, hogy valahogy

megkellene hálálnia a dolgot, de mivel Rieka

tiltakozott a dolog ellen, rájött, hogy nem várják el tőle.2 percig

néma csend volt, csak Fernando nyugodt, és

egyenletes szuszogását lehetett hallani.De Erza mosolyogva

megtörte a csendet:

-Új szövetságünket megpecsételve legyen a nevünk

OKSZ(Országok Kettős Szövetsége).Elsődleges

célunk elkapni Shina Ayatot.

Cheky arca beleeegyezést, és eltökéltséget tükrözött.

-Számíthatsz rám baby!

Erza belenyult a zsebébe, és elővette a lap-techét, majd komoly

tekintettel levett a ruhájától egy hajszálat

(ami minden bizonnyal Shináé volt) és elemezni kezdte.A lap-tech

képernyőjén betűk, é számok jelentek meg.

Cheky arca komor lett.Erza kérdő pillantással meredt rá, aztán így

szólt:

-Sietnünk kell, ha el akarjuk kapni Shinát, ugyanis kezd a határ

felé közeledni.Feltételezem, hogy haza akar szökni Ausztráliába.

A beszélgetést egy dallam szakította meg, amely egyre

hangosodott, majd egyszercsak megszünt.A dallam

Fernando mobiljából származott.Nemsokkal később Fernando

felriadt álmából, Cheky pedig mosollyal az arcán sietett hozzá.

-Jól aludtál drágám?

Válaszképpen Fernando megcsókolta Chekyt.Erza diadalittasan

kiáltott fel:

-Megvan!Tudom Shina pontos tartózkodási helyzetét!Kb 78km-re

van innen dél felé.

Megállt, majd kisebb szünetet tartva így folytatta:

-Milyen járművel jöttetek?

-Fernando luxuskocsijával!-felelte Cheky 100Wattos mosollyal.

Erza nem zavartatva magát még komolyabra vette a szót:

-Ti menjetek Rieka repülőgépével, mi meg Riekával a

motorommal megyünk!

Ezzel Erza egy adóvevőt nyújtott át Chekynek.Cheky és Fernando

beültek Rieka repülőjébe, és miután 

elrepültek, Erza, és Rieka is elindult.

***************

Mikor felszálltunk, rögtön felvettem a kapcsolatot.A tervem már

készen állt.Az adóvevó recsegni kezdett.

s Cheky hangja halatszott:

-Erza merre menjünk?

-Átküldöm Shina pontos tartózkodási helyzetének koordinátáit.

-Rendben.

-Átment.-ezzel befejeztük a beszélgetést.Mögöttem Rieka eddig

szótlanul ült, de most megszólalt:

-Erza, valami fontos dologrl szeretnék beszélni veled...

-Mondjad!

-Hát...-látni nem láttam az arcát, csak a hangján hallottam, hogy

zavarban van.De nem tettem szóvá neki,

mert ezzel csak összezúztam volna a maradék önbizalmát.Így csak

türelmesen fártam.Sajnos a figyelmemet

azonban meg kellett osztanom, mert én irányítottam a járgányt.

-Szeretnél hozzám jönni?

-Igen!-diadalmas kiálltásomat messze vitte a szél.Éretrem, hogy

Rieka teste mögöttem ellazul.

Én nem feltétlen az ő kérdésére válaszoltam, de a házasság ellen

sem volt semmi kifogádom.Bár régebben

meg sem fordult a fejemben, de Rieka mellett valami furcsamód

nyugodtnak éreztem magamat.Emellett

ő volt az egyetlen közeli barátom is.Furcsán éreztem

magamat.Úgyéreztem, ha Rieka boldog, akkor én is az

vagyok.Rieka átölelt.Éreztem meleg lehelletét a nyakamon, és

hevesen verő szívét.

-Ha így eltereled a figyelmemet, hogyan tudok így Shinára

koncentrálni?-vidám hangom hallatán

Rieka rekettes kacajd hallatott, de elhúzódott.Felhívtam

Chekeyéket, hogy megmondjam a tervet.

-Cheky?-semmi.-Halló, jelentkezz!

-Itt vagyok, na mi a terv?

-Menjetek el kelet felé.Ti lesztek a "távolsági támadók".Mi

megyünk hátulról, és eltereljük a figyelmét, 

addig ti kapjátok el a lézerhálóval.Már mindjárt odaérünk.

****************

Miközben kényelmesen ültünk Rieka gépén, Michaello képe tűnt fel

előttem.Könnyek gyűltek a szemembe.

Fernando magához vont, és csóktt nyomott a homlokomra.

-Mi az kicsim, még mindig Michello jár a fejedbe?

-Igen...Sajnos sosem fogom magamat túltenni rajta.

Fernando képe elkomorodott, ezért így folytattam:

-De tudod, hogy nekem te vagy az első!

-Akkor bizonyísd be!

Miközben csókban összefortunk, valami az ablaknak

csapódott.Michello volt az.Az ablakhoz futottam.

-Michello?!Fernando, segíts már neki!

-Micoda, ennek a féregnek?!

-Igen, annak a szétkenődött féregnek!

-Én ugyan nem!

-Jajj, anyám...

Ezzel kinyitottam az ajtót, és behúztam Michellot.Adtam neki 2

pofont, hogy magához térjen, aztán ráorditottam:

-Te mégis, hogy kerülsz ide?!

-Yakuza bácsi kidobott a gépből.

-Michaello, te részeg vagy, bár nem tudom, hogy ki az a Yakuza...

-Laura baby, ments meg engem!

-Hagyjál, te féreg, de nesze itt 1 vödör, nehogy idehányj nekem!

Miután Michaello kihányta magát, kelkapartam a földről, de akkor

Fernando idegesen ugrott oda, és ráripakodott Michaellora:

-Hogy volt képed eldobni egy ilyen lányt magadtól?!-ezzel

bemosott egyet Michaellonak, aki annyira 

részeg volt, hogy semmi esélye nem volt arra, hogy megvédhesse magát.

-Ne üsdd már, nem látod, hogy részeg?!

-Méf véded őt?!

-Nem, csak ez így nem fair,Ütheted felőlem, csak józanul.

A beszélgetést a recsegő adóvevő szakította meg.

-Laura, itt Erza, hallasz engem?

Odasiettem.

-Tisztán hallak.

-Mi a helyzet?

-Egy részeg, és egy idegbeteg  verekszik a gépen.

-Mi?!Kik azok?

-Michaello, és Fernando.

-Michello a részeg?

-Igen.

-Gratulálok.

Erre a szóra pont Michellora néztem, aki annyira bevolt rúgvam,

hogy Fernando fenekét markolta meg.

-Ó baby, látom rossz hatással volt rád ez a gyetek, mert már nem

is olyan kemény  a feneked, mint volt.

-Már megbocsáss, de ez nem Laura feneked, és mi az, hogy ez a

gyerek?!

Ezzel Fernando a vödörbe nyomta Michello fejét.

-Bocsáss meg Erza, de ezt most  megkell oldanom ezt a dolgot.

Erza még akart valamit mondani, de én máér kikapcsoltam a

hangszórót.

-Fernando, légyszíves hagyd abba!

-Oké, de megérdemelné, hogy péppé verjem!

-Ezt már megbszéltük!

-Tudom, tudom.

-Most megpróbálom én kijózanítani Michellot.

Így Michellot a repülőgép fürdőrészéhez vonszoltam.Amióta

szakítottunk, csak erre a pillanatra vártam.

Teljes erőmből tökönrúgtam Michellot.

-Ezt neked, te szemét!

-Ennyit a részeget nem evrünk elvről.Jó fajta kijózanító,

mondhatom...Ha te így józanítod ki az 

embereket, akkor én soha nem akrok részeg lenni.

-Ugyan Fernando...

Épp elakartam indulni Fernando felé, amikor Michallo a lábamba

kapaszkodott.

-Eressz már el, vagy kirúglak a repülőből!Úgyis csak kolonc vagy a

nyakunkon!

-Tudod mi?Zárjuk be  afürdőbe, és majd 1 óra múlva kiengedjük.

-Jó ötlet ez?

De erre már nem tudott válaszolni, mert a padlón kúszó Michello

megragadta a nyakát, és folytogatni

kezdet.De Fernando se volt rest, előkapta a fegyverét, és

Michaello fejének szegezte:

-Jobban jársz, ha elengeded a nyakamat!

A részeg Michello engedelmeskedett, de ahogy 2 lépést hátrált

összeestt.

-Basszus, ez bealud!

-Addig is könnyű lesz szemelőttartani.

Ehhez nem fűztem kommenárt, csak kivonszoltam Michaellot az

ágyra, és figyeltem a szuszogását.Ahogy figyeltem, rájöttem, hogy

pár órácskával ezelőtt, Fernando alvását figyeltem, azzal

külömbséggel, hogy ő nem volt berúgva.Még csak 2 órája

utazunk, de már annyi minden történt.Féltem, hogy ennyi

energiával nem fogom tudni elkapni Shinát, ezért a konyha felé

indultam, hogyfőzzek egy kávét.Ám Fernando a vezérlőpult mögül

megszólalt:

-Monnd Laura, annak idején, miért szerettél bele ebbe a féregbe?

-Jajj Fernando, hagyjuk már ezt!

-De én szertném tudni.

-Nem tudom, akkor még nem sejtettem, hogy milyen is ő

valójában.

-Laura, te teljes szivedből szeretsz engem?

-Igen, miért?Amúgy kérsz egy kávét?

-Laura, légy a feleségem!

Ez a kérés olyan hirtelen ért, hogy elejtettem a bögrét, a

kezemből, ami nagy csörömpöléssel tört össze.

***********

Chekyékre most nem lehetett számítani, de mindjárt odaérek

Shinához, így majd megpróbáljuk mi, 

Riekával feltartóztatni.

-Én mindig is tudtam, hogy Michello hülye.

Ezen megmosolyogtam.Nem is gondoltam volna, hogy Rieka

ennyire őrültem belém van esve.

Rieka előrehajolt, és megcsókolt.Az ajkai melegek, és puhák

voltak..

-Mindjárt utolérjük Shinát.-Rieka ügyet sem vetett, arra, amit

mondtam.-Rieka, jobban tennénk,

hogyha koncentrálnánk!-még mindig nem figyelt rám, csak

csókolgatott.

Végre odaértünk.Már szabad szemmel is láttam Shinát.A határ felé

tartott.Nem számíthattam Laurára,

 Riekával kellett elkapnunk.Shina egy fekete autóban ült, éppen

aladtunk.Gyorsan ki kellett találnom, egy új tervet.

-Figyelj Rieka, elmondom az új tervet.Én közelebb kormányozom a

motort, majd leugrom a kocsira.Te 

felettünk repülsz.Ha úgy látod, hogy meg fog szökni, akkkor álld el

az útjukat.De megpróbálom elérni,

hogy leálljon az autójuk.Érted?Ez nagyon fontos!

Bólintott.Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a dolog, hogy én

menyjek , de elfogadta.Búcsuzóul nyomtam egy puszit az arcára,

majd leugrottam.Keményen érkeztem az autó tetejére, és

majdnem elvesztettem az egyensulyomat, de még időben megkapaszkodtam.Az autóból Shina hangja 

hallatszott:

-Nézzd meg, hogy mi az!

Egy férfi arca tünt fel az ablakból.Azonnal lelőttem,A férfi teste

ernyedten csúszott ki az aszfaltra.Körülötte

vértócsa gyűlt össte.Gyorsan bemásztam a nyitott ablakon.Shina

arca eltorzult a dühtől.Megpróbált

 kituszkolni, de én gyorsabb voltam.Egy jól irányzott rúgással

eltaláltam a fejét, aminek a hatására, egy 

kis idóre elájult.A sofőr vaktában rám lőtt.A golyó súrolta a

karomat.Átkaroltam a nyakát, és teljes 

erőmből szorítani kezdtem azt.A levegő lassan kifogyott a

tüdejéből.A  feje már elkékült, és a kocsit már

nem irányította senki.Ütést éreztem a fejemen, de még kábult

állapotomban is éreztem, ahogy a testemet

kilökik a kocsiból.

*************

Az OKSZ a Shina Ayatos ügyet az MNV kérésére lezártnak

tekintette.Soha többet nem foglalkozhatnak

az üggyel, mert különben felfüggesztenék őkket.

 

 

 

 

 

Ezzel véget ért az 1.kötet.Reméljük tetszett a könyv.Ha érdekel a folytatás olvass tovább, nem fogod megbánni!

 

 

 

 

 
 

 

Facebook


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 17039
Hónap: 135
Nap: 1