ORSZÁGOK HARCA <3

22.fejezet(Ch) Szerencsétlen nyaralás

Az emberek megpróbálják irányítani az életüket,

több-kevesebb sikerrel.Ugyanis, nincs olyan ember,

akivel élete során csak rossz dolgok történnek

(mert, ha így érzi, akkot tuti, hogy valami jó dolog

fog történni vele), de ugyanígy olyan ember sincs, akivel

élete során, csak jó dolgok történnek.Így -mert most,

eddig annyira szép volt, hogy megfeledkeztem

erről- szörnyű nagyot koppantam, amikor meg-

győződtem az élet negatívumairól.Épp a kórházba

siettem, ahová Fernandot szállították be 1 hete.

Amikor behozták, azt mondták, hogy majd hívnak,

ha tudnak valamit az állapota felöl.Ma hívtak fel,

hogy jöjjek be a kórházba.Charlotta is velem jöt,

és, bár ő azt mondta, hogy "légy pozitív, gondolj

a legjobbakra", a szemében láttam azt a félelmet,

ami benne volt, amikor még csak a hírét hallottam

meg Walternek.Amikor a kórházhoz értünk, Charlotta

megkérdezte hejettem, hogy Fernando melyik 

kórterembe fekszik.(Azért hejjem, mert az idegességtől

nem tudtam beszélni.)A recepciós nővér kézségesen a

segítségünkre állt, majd mi felsiettünk a korterembe,

ahová még nem hívtak be minket.Leültünk, és vártunk.

Az 5perces néma csendet Charlotta törte meg:

-Kérsz egy kávét, mert én iszik egyet?

-Kösz nem.-mondtam élettelenül.

Az idegességtől legszivesebben bedörömböltem volna

az ajtón, hogy mi van már, és, hogy minek hívtak

ide, ha egyszer nem hívnak be, de nem tehettem,

mert a kórterem ajtaja kinyílt.Az ajtóban egy őszhaju,

idős, fehérköpenyes orvos jelent meg.

-Madamoiselle Purcelli?

-Igen.

-Akkor legyen szíves befáradni!

Miután beléptem, becsuktam magam mögött az ajtót,

és tekintettemmel Fernandot kerestem,de ő nem

volt a korteremben.Azután, hogy a doktorúr helyet

kínált, és leültünk, belefogott a mondókájába:

-Nem is tudom, hogy hol kezdjem...-ezt úgy mondta,

mintha valami szerelmi vallomásra készülne, csak

az arcáról lehetett látni, hogy rossz hírt akar közölni.

-Ahol akarja, csak kérem mondja már, mert szeretném

tudni, hogy mi vana  férjemmel!

A doktorúr felsóhajtott.

-Amint láthatta a férjét a fején találták el.

-Sajnos igen, ott voltam a támadásnál.

-A férje támadója profi lövész lehetett, mert az

agyalapimirigyet találta el.

-Vagyis?!

Látszott a doktoron, hogy nincs ínyére, hogy neki

kell közölnie a hírt.

-Mondja már az Isten szerelmére!

-A férje kómában van.

Én a legrosszabbakra is felkészűltem, de erre nem.

Még az is számításba jött, az adott pilanatban, hogy

Fernando meghal, de erre nem számítottam.Még

arra sem volt erőm, hogy sírni tudjak, de a

doktorúrnak szegeztem a kérdést:

-Ugye megtudják menteni az életét?

-A férje jelenlegi esélyei a túlélésre, elég csekélyek,

de mi mindent megteszünk azért, hogy megmentsük.

-Remélem is!-és ezzel kivágtattama korterem ajtaján,

és a kávét szürcsölgető Charlotta karjaiba korultam.

-Na, mi van?

-Fernando...Fernando...kómában...van...

Charlotta a meglepetéstől kiköpte a kávéját.

-Tessék?!

-Igen, jól hal...lottad.

-És legalább láthattad?

-Nem, sajna nem volt a korteremben.

Charlotta adoktorúr után kiáltott:

-Hé, doktorúr!A nővérem látni szeretné a férjét!

A doktorúr először vonakodott, aztán megengedélyezett

nekünk 10 percet.Legszívesebben ráborultam volna

sírva Fernando testére, de az csak a gyengeségemet

tükrözte volna, nekem pedig most muszály lesz

erősnek lennem.Ezért leültem Fernando ágya melletti

székre, és megszorítottam a kezét.

-Fernando, lehet, hogy ezt nem hallod, de akkor sem

teheted ezt velünl!Muszály túlélned a kómát, mert

nekem szükségem van rád!Mindegy, hogy milyen

állapotban kaplak vissza, csak visszakapjalak.Érted?!

Úgyhogy ne tedd ezt velem!

Csókot nyomtam a homlokára, és még mielőtt

elsírtam volna magam, kisiettem a korteremből.

Nemsokkal később Charlotta is kijött.

-Na, és most mi lesz Cheky?

-Hogy érted, hogy mi lesz?

-A nyaralással kapcsolatba.Jössz, vagy maradsz?

-Úgyse tudnék vele mit kezdeni, és rám is rámfér a

kikapcsolódás, szóval jövök.

-Rendben van, de akkor siessünk, mert Erza már

írt egy üzenetet, amíg te bennt voltál, hogy már

 várnak minket.

-Értem.Amúgy mondd Charlotta, amíg...öh,Fernando

itt van, addig lakhatnék nálatok?Mert tudod semmi

kedvem egyedül lenni, abba a nagy házba.

-Hát, előtte meg kell kérdeznem Bobbyt, de

biztos ő is megértő lesz.

Mikor hazaértünk minden készenáll az indulásra,

úgyhogy nem sokkal később, már a repülőn ültünk,

ami Hawaii felé repített minket.Miután felszálltunk

rögtön elaludtam.

**********

Mikor felébredtem, egy puha ágyban találtam

magamat egy szobában.Kétségbeestem, mert nem

tudtam, hogy hogy kerültem oda, amikor eszembejutott,

hogy Hawaiira jöttünk nyaralni.Kinyújtóztattam a

végtagjaimat, és felültem.Akkor pillantottam meg

az éjjeliszekrényen lévő cédulát:

"Elmentünk vásárooln.Kb 30 perc múlva jövünk.

Ha kopognak a szobalány lesz az."

Charlotta

Pont jókor ébredtem fel, ugyanis kopogtak.

Már meg is jött a szobaszervíz.Kinyitottam az

ajtót, és beengedtem a lányt, aki mosolyogva

köszönt, és betolta a büféskocsit.Ismerősnek

tűnt az arca, de azt hittem, hogy csak a

képzeletm játszik velem.Csak, amikor jobban

szemügyre vettem, akkor tűnt fel, hogy honna

ismerem.Fekete göndör haj, kiismerhetetlen

tekintet, modell alkat...Lucie volt az.Lucie, aki

lebuktatott a Shina akciónál.Kétségkívül Shina

küldte.Rátámadhattam volna, de egy jó

titkosügynökhöz híven, titkoltam, hogy

felismerem.A szobámba menetem, és elrejtettem

a szoknyám alá a fegyveremet.Amig Lucie

előkészítette az ételeket, leültem a nappaliban

lévő fotelba.Vártam a kellő pillanatot.Már épp

elő akartam rántani a fegyveremet, de Lucie

megelőzött.Az események gyorsan történtek.

Lucie meghúzta a ravaszt, de én a földre

vetődtem, és pajzsként magamelé tartottam

egy párnát, amit természetesen átvitt, de engem

már nem talált el.Ám annak, hogy a földre

 vetődtem, annak az lett a következménye, hogy

a fegyverem gobja megnyomódott, így

eltalálta Lucie lábfejét.Lucie fájdalmától

összerogyott, de azért még lőtt rám.Már nem

tudott koncentrálni, így nem talált el egyszer

sem.Rászegeztem Luciere a fegyveremet, mire

ő eldobta a sajátját.Nem tudtam, hogy mit

kezdjek vele.Vártam, hogy Charlottáék

visszajöjjenek, de nem jöttek, így nekem

kellett döntenem Lucie sorsa felől.Úgydöntöttem,

hogy kifaggatom:

-Mond Lucie, mi a terve Shinának velünk?

-Mintha eddig nem tudtad volna!Ki akar végezni

titeket, mi más?!-válaszolta szemtelenül,

kaján vigyorral az arcán.

-Jobban tennéd, ha visszavennél, mert

különben lelőlek!

-Hú, hát most aztán nagyon megijedtem!

Amúgy, csak, hogy tudd, most nem az én

életem forog kockán, hanem a pasidé!

-Hogy mi?!

-Igen, jól hallottad.Ha nem jössz velem

önkényesen, teszünk róla, hogy a barátod

meghalljon.

-Hogy érted?

-Úgy, hogy Guido a kórházban van, és fejbe

fogja lőni, hacsak nem értesítem, hogy

sinen van Shina terve.

-A mocsok!Képes a saját bátyját megölni?!

Lucie válasza egy nevetés volt.

-Az egy dolgo, hogy ő gyilkol, de te miért

segítesz Shinának?

-Az az én dolgom.De a helyedben, én nem

gondolkodnék, hanem megadnám magamat.

Márhogyha még szeretnéd látni Fernandot.

Nem volt gondolkoási lehetőségem, és

szerettem volna még élve látni Fernandot.

-Jó, csináljuk!

Hagytam, hogy telefonáljon, aztán újra

rászegeztema pisztolyt:

-Honnan tudjam, hogy nem csapsz be?
Lucie felsóhajtott.Megnyomott pár gombot a

telefonján, aztán a kezembe adta.A telefon

képernyőjén Fernandot láttam, miközben az

ágyán feküdt a kórházba.

-Eléggé meggyőző?

-Igen.

2 percig néma csend volt, aztán Lucie

újra megszólalt:

-Megkell, hogy kötözzelek, hogy a "rossz

mozdulatokat" elkerüljük.

Felsóhajtottam.

-Nem akarod?Rendben, szólhatok még

Guidonak...

-Nem kell!Kötözzél.

Lucie jó szorosan kötözött meg, alig

tudtam járni.Lucie mégsem tett gúnyos

megjegyzéseket.Csak akkor szólalt meg, amikor

a folyosóra értünk:

-Tudod, még egyszer kell telefonálnom, hogy

100%-ig biztos legyen Guido, hogy nem kell

lelőnie neki Fernandot.De csak akkor fogok

neki telefonálni, ha kiértünka  hotelból.Ha

nem telefonálok, Fernando meghal.Csakhogy

tisztában legyél vele.

Erre nem szóltam semmit,Lucie se folytatta a

"beszédét", csak megnyomta a liftet hívó gombot.

Épp akkor tűntek a lépcsőn az ismerős arcok.

Senki sem látta még Luciet rajtan kívül, de

abból, hogy megvagyok kötözvem rögtön

leszűrték, hogy gáz van.Rieka nem tétovázott,

előrántotta a fegyverét, és lőtt.Ám Lucie se volt

rest.Pajzsként maga elé rántott engem, és mivel

nem tudtam mozogni, engem talált el a golyó.

A fájdalomtól eltorzulhatott az arcom.

Fájdalmamba felüvölthettem volna, de csak

annyit tudtam kinyőgni:

-Barom.

Mindenki eldobta a csomagokat, és hozzám

 rohantak.Láttam, ahogy Charlotta sír, Erza,

és Tatjana segítségért mennek, és éreztem,

ahogy Bobby, és Rieka felemelik a testemet.

Ez volt az utolsó emlékem, aztán minden

elsötétült.