22.fejezet(Ch) Szerencsétlen nyaralás
22.fejezet(Ch) Szerencsétlen nyaralás
Az emberek megpróbálják irányítani az életüket,
több-kevesebb sikerrel.Ugyanis, nincs olyan ember,
akivel élete során csak rossz dolgok történnek
(mert, ha így érzi, akkot tuti, hogy valami jó dolog
fog történni vele), de ugyanígy olyan ember sincs, akivel
élete során, csak jó dolgok történnek.Így -mert most,
eddig annyira szép volt, hogy megfeledkeztem
erről- szörnyű nagyot koppantam, amikor meg-
győződtem az élet negatívumairól.Épp a kórházba
siettem, ahová Fernandot szállították be 1 hete.
Amikor behozták, azt mondták, hogy majd hívnak,
ha tudnak valamit az állapota felöl.Ma hívtak fel,
hogy jöjjek be a kórházba.Charlotta is velem jöt,
és, bár ő azt mondta, hogy "légy pozitív, gondolj
a legjobbakra", a szemében láttam azt a félelmet,
ami benne volt, amikor még csak a hírét hallottam
meg Walternek.Amikor a kórházhoz értünk, Charlotta
megkérdezte hejettem, hogy Fernando melyik
kórterembe fekszik.(Azért hejjem, mert az idegességtől
nem tudtam beszélni.)A recepciós nővér kézségesen a
segítségünkre állt, majd mi felsiettünk a korterembe,
ahová még nem hívtak be minket.Leültünk, és vártunk.
Az 5perces néma csendet Charlotta törte meg:
-Kérsz egy kávét, mert én iszik egyet?
-Kösz nem.-mondtam élettelenül.
Az idegességtől legszivesebben bedörömböltem volna
az ajtón, hogy mi van már, és, hogy minek hívtak
ide, ha egyszer nem hívnak be, de nem tehettem,
mert a kórterem ajtaja kinyílt.Az ajtóban egy őszhaju,
idős, fehérköpenyes orvos jelent meg.
-Madamoiselle Purcelli?
-Igen.
-Akkor legyen szíves befáradni!
Miután beléptem, becsuktam magam mögött az ajtót,
és tekintettemmel Fernandot kerestem,de ő nem
volt a korteremben.Azután, hogy a doktorúr helyet
kínált, és leültünk, belefogott a mondókájába:
-Nem is tudom, hogy hol kezdjem...-ezt úgy mondta,
mintha valami szerelmi vallomásra készülne, csak
az arcáról lehetett látni, hogy rossz hírt akar közölni.
-Ahol akarja, csak kérem mondja már, mert szeretném
tudni, hogy mi vana férjemmel!
A doktorúr felsóhajtott.
-Amint láthatta a férjét a fején találták el.
-Sajnos igen, ott voltam a támadásnál.
-A férje támadója profi lövész lehetett, mert az
agyalapimirigyet találta el.
-Vagyis?!
Látszott a doktoron, hogy nincs ínyére, hogy neki
kell közölnie a hírt.
-Mondja már az Isten szerelmére!
-A férje kómában van.
Én a legrosszabbakra is felkészűltem, de erre nem.
Még az is számításba jött, az adott pilanatban, hogy
Fernando meghal, de erre nem számítottam.Még
arra sem volt erőm, hogy sírni tudjak, de a
doktorúrnak szegeztem a kérdést:
-Ugye megtudják menteni az életét?
-A férje jelenlegi esélyei a túlélésre, elég csekélyek,
de mi mindent megteszünk azért, hogy megmentsük.
-Remélem is!-és ezzel kivágtattama korterem ajtaján,
és a kávét szürcsölgető Charlotta karjaiba korultam.
-Na, mi van?
-Fernando...Fernando...kómában...van...
Charlotta a meglepetéstől kiköpte a kávéját.
-Tessék?!
-Igen, jól hal...lottad.
-És legalább láthattad?
-Nem, sajna nem volt a korteremben.
Charlotta adoktorúr után kiáltott:
-Hé, doktorúr!A nővérem látni szeretné a férjét!
A doktorúr először vonakodott, aztán megengedélyezett
nekünk 10 percet.Legszívesebben ráborultam volna
sírva Fernando testére, de az csak a gyengeségemet
tükrözte volna, nekem pedig most muszály lesz
erősnek lennem.Ezért leültem Fernando ágya melletti
székre, és megszorítottam a kezét.
-Fernando, lehet, hogy ezt nem hallod, de akkor sem
teheted ezt velünl!Muszály túlélned a kómát, mert
nekem szükségem van rád!Mindegy, hogy milyen
állapotban kaplak vissza, csak visszakapjalak.Érted?!
Úgyhogy ne tedd ezt velem!
Csókot nyomtam a homlokára, és még mielőtt
elsírtam volna magam, kisiettem a korteremből.
Nemsokkal később Charlotta is kijött.
-Na, és most mi lesz Cheky?
-Hogy érted, hogy mi lesz?
-A nyaralással kapcsolatba.Jössz, vagy maradsz?
-Úgyse tudnék vele mit kezdeni, és rám is rámfér a
kikapcsolódás, szóval jövök.
-Rendben van, de akkor siessünk, mert Erza már
írt egy üzenetet, amíg te bennt voltál, hogy már
várnak minket.
-Értem.Amúgy mondd Charlotta, amíg...öh,Fernando
itt van, addig lakhatnék nálatok?Mert tudod semmi
kedvem egyedül lenni, abba a nagy házba.
-Hát, előtte meg kell kérdeznem Bobbyt, de
biztos ő is megértő lesz.
Mikor hazaértünk minden készenáll az indulásra,
úgyhogy nem sokkal később, már a repülőn ültünk,
ami Hawaii felé repített minket.Miután felszálltunk
rögtön elaludtam.
**********
Mikor felébredtem, egy puha ágyban találtam
magamat egy szobában.Kétségbeestem, mert nem
tudtam, hogy hogy kerültem oda, amikor eszembejutott,
hogy Hawaiira jöttünk nyaralni.Kinyújtóztattam a
végtagjaimat, és felültem.Akkor pillantottam meg
az éjjeliszekrényen lévő cédulát:
"Elmentünk vásárooln.Kb 30 perc múlva jövünk.
Ha kopognak a szobalány lesz az."
Charlotta
Pont jókor ébredtem fel, ugyanis kopogtak.
Már meg is jött a szobaszervíz.Kinyitottam az
ajtót, és beengedtem a lányt, aki mosolyogva
köszönt, és betolta a büféskocsit.Ismerősnek
tűnt az arca, de azt hittem, hogy csak a
képzeletm játszik velem.Csak, amikor jobban
szemügyre vettem, akkor tűnt fel, hogy honna
ismerem.Fekete göndör haj, kiismerhetetlen
tekintet, modell alkat...Lucie volt az.Lucie, aki
lebuktatott a Shina akciónál.Kétségkívül Shina
küldte.Rátámadhattam volna, de egy jó
titkosügynökhöz híven, titkoltam, hogy
felismerem.A szobámba menetem, és elrejtettem
a szoknyám alá a fegyveremet.Amig Lucie
előkészítette az ételeket, leültem a nappaliban
lévő fotelba.Vártam a kellő pillanatot.Már épp
elő akartam rántani a fegyveremet, de Lucie
megelőzött.Az események gyorsan történtek.
Lucie meghúzta a ravaszt, de én a földre
vetődtem, és pajzsként magamelé tartottam
egy párnát, amit természetesen átvitt, de engem
már nem talált el.Ám annak, hogy a földre
vetődtem, annak az lett a következménye, hogy
a fegyverem gobja megnyomódott, így
eltalálta Lucie lábfejét.Lucie fájdalmától
összerogyott, de azért még lőtt rám.Már nem
tudott koncentrálni, így nem talált el egyszer
sem.Rászegeztem Luciere a fegyveremet, mire
ő eldobta a sajátját.Nem tudtam, hogy mit
kezdjek vele.Vártam, hogy Charlottáék
visszajöjjenek, de nem jöttek, így nekem
kellett döntenem Lucie sorsa felől.Úgydöntöttem,
hogy kifaggatom:
-Mond Lucie, mi a terve Shinának velünk?
-Mintha eddig nem tudtad volna!Ki akar végezni
titeket, mi más?!-válaszolta szemtelenül,
kaján vigyorral az arcán.
-Jobban tennéd, ha visszavennél, mert
különben lelőlek!
-Hú, hát most aztán nagyon megijedtem!
Amúgy, csak, hogy tudd, most nem az én
életem forog kockán, hanem a pasidé!
-Hogy mi?!
-Igen, jól hallottad.Ha nem jössz velem
önkényesen, teszünk róla, hogy a barátod
meghalljon.
-Hogy érted?
-Úgy, hogy Guido a kórházban van, és fejbe
fogja lőni, hacsak nem értesítem, hogy
sinen van Shina terve.
-A mocsok!Képes a saját bátyját megölni?!
Lucie válasza egy nevetés volt.
-Az egy dolgo, hogy ő gyilkol, de te miért
segítesz Shinának?
-Az az én dolgom.De a helyedben, én nem
gondolkodnék, hanem megadnám magamat.
Márhogyha még szeretnéd látni Fernandot.
Nem volt gondolkoási lehetőségem, és
szerettem volna még élve látni Fernandot.
-Jó, csináljuk!
Hagytam, hogy telefonáljon, aztán újra
rászegeztema pisztolyt:
-Honnan tudjam, hogy nem csapsz be?
Lucie felsóhajtott.Megnyomott pár gombot a
telefonján, aztán a kezembe adta.A telefon
képernyőjén Fernandot láttam, miközben az
ágyán feküdt a kórházba.
-Eléggé meggyőző?
-Igen.
2 percig néma csend volt, aztán Lucie
újra megszólalt:
-Megkell, hogy kötözzelek, hogy a "rossz
mozdulatokat" elkerüljük.
Felsóhajtottam.
-Nem akarod?Rendben, szólhatok még
Guidonak...
-Nem kell!Kötözzél.
Lucie jó szorosan kötözött meg, alig
tudtam járni.Lucie mégsem tett gúnyos
megjegyzéseket.Csak akkor szólalt meg, amikor
a folyosóra értünk:
-Tudod, még egyszer kell telefonálnom, hogy
100%-ig biztos legyen Guido, hogy nem kell
lelőnie neki Fernandot.De csak akkor fogok
neki telefonálni, ha kiértünka hotelból.Ha
nem telefonálok, Fernando meghal.Csakhogy
tisztában legyél vele.
Erre nem szóltam semmit,Lucie se folytatta a
"beszédét", csak megnyomta a liftet hívó gombot.
Épp akkor tűntek a lépcsőn az ismerős arcok.
Senki sem látta még Luciet rajtan kívül, de
abból, hogy megvagyok kötözvem rögtön
leszűrték, hogy gáz van.Rieka nem tétovázott,
előrántotta a fegyverét, és lőtt.Ám Lucie se volt
rest.Pajzsként maga elé rántott engem, és mivel
nem tudtam mozogni, engem talált el a golyó.
A fájdalomtól eltorzulhatott az arcom.
Fájdalmamba felüvölthettem volna, de csak
annyit tudtam kinyőgni:
-Barom.
Mindenki eldobta a csomagokat, és hozzám
rohantak.Láttam, ahogy Charlotta sír, Erza,
és Tatjana segítségért mennek, és éreztem,
ahogy Bobby, és Rieka felemelik a testemet.
Ez volt az utolsó emlékem, aztán minden
elsötétült.