24.fejezet(E) "Pingvinek bírkóznak"
24.fejezet(E) "Pingvinek bírkóznak"
Tudtam, hogy Shina engem kersek a leginkább, ezért is aggódtam
nagyon.Nem azért, mert én kellek neki, hanem, azért, mert senki
nem állíthatja meg a célja elérésében, és ezeknek az elérésében
még Rieka és Tatjanat is simán elpusztítaná.
Az Antarktiszra, egy magánrepülővel, az EVIRON 98-al
utaztunk.Sok meleg ruhát vittük magunkkal.Bár
Oroszországban nőttem fel, az ottani hideg, az ittenihez képest
semmi.Remélhetőleg ez lesz az utolsó hely,
ahová Shina utánunk jönne.Rajtunk kívül csak a főnök tudta csak,
hogy hova megyünk, és szakszerűen felépített
nekünk egy iglu kunyhót, és hozatott nekünk 2 hónapra elegendő
élelmet.A repülőgéppel kb. 1km-er a kunyhótól
szálltunk le.A megérzésünk nem csalt, valóban hideg volt,
méghozzá csontvacogtató hideg!Késő estére
értünk csak oda.Mindenki borzasztóan fáradt volt, de kellett valaki,
aki örködik.Így hát főztem egy kávét,
és kimentem örködni.Egész éjjel nem volt semmi különös, csak
pár pingvin bírkózott.Reggel felkelt Rieka,
és Tatjana, így végre elmehettem aludni.Nem volt nehéz beleélni
magamat, hogy este van, mivel a Földnek
ezt a részét ilyenkor örökös sötétség uralta.Félálmomban még
hallottam Rieka, és Tatjana folytott, halk szóváltását:
-A te hibád, hogy ilyen lett!-hallottam Rieka szigorú hangját.
-Miért?Ugyanannyira okolhatsz engem, mint saját magadat!
-Tatjana ingerült hangja lassan, lassan
áramlott felém.Már csak mondattöredékeket, szavakat fogtam fel
a vitájukból.Lassacskán elragadott magával a kegyes tudatlanság.
***********
Mikor felébredtem, minden eszembejutott: az ok, amiért szét
kellett válnunk, és, hogy miért vagyunk (és leszünk) itt, az
Antarktiszon.Egyből rossz kedvem lett.Csak most
tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok az igluban.Kinéztem a
sötét reggelébe, és a bejárat előtt ott találtam
Tatjanát, de Riekát sehol sem láttam.
-Jól aludtál?-kérdezte Tatajana felém fordulva.
-Nagyon jól, köszönöm.-és csak úgy mellékesen hozzátettem:
-Riekát nem láttad?
-A parton van.-mutatott valahova a távolba.
Nem láttam sokat, de elindultam a mutatott irányba.
-Majd előkészítem az ebédet!-szólt utánam Tatjana.
-Rendben.
Lassan egyre kivehetőbb lett, egy, a többinél sötétebb folt.
-Rieka?-hangom furcsán távolinak csengett.
Az alak nem mozdult, de most már tisztán ki tudtam venni egyre
növekvő sziluetjét.
-Erza...-a hangja elgondolkodó volt, sem mint józan.
Mögé léptem, és átöleltem.Alig volt rajta ruha.
-Nem fázol?-ezt válaszra sem méltatta.
Arca a távolba meredt, szemében titokzatos fény tükröződött.Abba
az irányba néztem, ami annyira
lekötötte a tekntetér, s most már én is láttam: messze-messze a
távolban a bűvöletes fényt.Ilyet még az életemben nem láttam!A
zöldes sarkifény örökre beleégett az emlékezetembe.Bámulatos
volt!Az az érzés, amit akkor éreztem...soha nem fogom elfelejteni,
és nem is fogom tudni leírni.
-A sarki fény.-Rieka felé fordultam, aki ekkor már a karjaiba zárt, s ajkaival az enyémeketet kereste.
2 percig voltunk így, egymásba fonódva.
-Vissza kéne mennünk, Tatjana előkészítette az ebédet.
Az öröm meleg érzésével mentünk vissza at igluhoz.Tatjana
cseppet sem volt meglepve, hogy késtünk,
csendben átadott nekünk 2 forró levestől gőzölgő tálat, majd
mindenki leült a meleg takarókkal leterített
kunyhóba.Egész idő alatt senki nem szólt senkihez.Mikor
végeztünk, Rieka felajánlotta, hogy örködik.
Én bebugyoláltam magam a puha, meleg takarók köté, és
elővettem a lap-techemet.Közben Tatjana
félhangosan leltározott: 3 váltás hőtartó ruha, kabátok, takarók,
pokrócok...Hirtelen Rieka rontott be az igluba.
-Futás, gyorsan meneküljetek!Támadnak!
Mintha pisztolycsőből érkező golyók hangját hallottam volna.Épp,
hogy kiértünk Tatjanával, már be is
csapódott egy rakéta az igluba.A törmelékdarabok záporoztak
mindenfelé.Voltak kisebb, nagyobb
darabok is.Mindhárman igyekeztünk elkerülni a nagyobb
darabokat.Fölnéztem az égre, és egy
repülő sziluetjét véltem kivenni.A feket monstrum felettünk
keringett, fényszóróival megvilágítva minket.
Egy árny ugrott ki a még mindig felettünk keringő
repülőből.Azonnal felismertem Shinát.Sajnos a
félelmem beigazoolódni látszott, mert tudtam, hogy van nála
pisztoly.Még hátrakiáltottam Riekának,
aztán már lendültem is előre, hogy megöljem Shinát.Lézeres
fegyver volt nála, de meggondolatlanságának
köszönhetően, miden lövése elől ki tudtam térni.Mindkét
szememmel felnéztem a repülőre.Ép szememet
becsuktam (a vakítóan erős fény miatt).Abban a pillanatban egy
megmagyarázhatatlan ok miatt a gép
zuhanni kezdett.A távolból Shina dühödt kiáltásai
hallatszottak.Éreztem egy nekem lökődő testet, de csak
fél perccel után hallottam a becsapódást, és vele együtt Tatjana
sikolyát.Shina tajtékzott dühében.Megpróbáltam felállni, de
afájdalom a hátamba nyilalt, ezért nem tudtam felállni.
***********
Rieka remegő testét éreztem az enyém mellett.Világos volt, ami
mostanában elég szokatlan.
-Hol vagyok?
-Argentínában.-Rieka hangja feszült volt, ugyanakkor kis
megkönnyebbülés is kihallatszott belőle.
Nem értettem, hogy hogyan kerültünk mi Argentínába.Most már jobban kivettem a helység bútorzatát.
Itt minden fehér, és nyugtató hangulatu volt.A szobában sokféle és formájú gép pittyeget álmosan.
Most hasított belém a felismerés.
-Kórházban vagyunk ugye?
Rieka bólintott.
Az egyik ablak nyitva volt, s onnan áramlott be a langyos szél.
-Hol van Tatjana?-fájdalmasan elfintorodtam.
A fejem szörnyen lüktetett.Biztos bevertem, amikor elestem...Eszembe juttottak a közelmúltbéli,
tragikus események, és már sejtettem, hogy hol lehet Tatjana.
-Melyik szobába?-ekkor egy másik kérdés zavargott be
agondolataim közé.-Hogy szökött meg Shina?
-Elvitte arepülőnket.A repülő lezuhanásakkor meghalt 2
társa.Nem tudom, hogy kik lehettek.
Tatjana a mellettünk lévő szobában alszik...-itt elcsuklott a hangja.
-És, hogy kerültünk ide?
-Fölhívtam az argentínai mentőszolgálatot, akik szerencsére nem
kérdezősködtek.Azt mondtam nekik,
hogy Ausztráliából jüttünk pingvineket, és fókákat kutatni.
-Mikor láthatom Tatjanát?
-Fogalmam sincs.
************
Tatjana sajnos másnap, és az azután lévő nap sem ébredt fel.A
sérülési súlyosak voltak, de az állapota stabil volt.Én már sokkal
jobban voltam, de a bűntudat "bűnös bűze" ott úszott a
lelkemben.Csak magamat hibáztathattam érte, hogy ilyen
állapotba került.Ugyanis Rieka beszámolója után,
megtudtam, hogy Tatjana taszított arébb a rám zuhanó repülő
útjából, és, hogy Riekára ráesett egy nagyobb törmelékdarab.Csaka a kézfeje tört el, aminek én
nagyon örültemm mert ennél nagyobb baj nem érte őt.