25.fejezet(Ch) Afrika egy őrült szemével
25.fejezet(Ch) Afrika egy őrült szemével
Mióta Rieka fejbelőtt, úgy éreztem, hogy megváltoztam.(De
negatív irányba.)Mintha enyhe idegbaj uralkodna el rajtam.Az
egyik pillanatban boldogan beszéllgettem, a másikban pedig meg
már sírórohamom volt.Nem voltam ura önmagamnak.Az
időérzékem is alábbhagyott, mert amit 1-2 percnek érzékeltem,
arról később kiderült, hogy több óra is volt.És, ez még mindig
semmi, ugyanis már az ablakon is megpróbáltam kiugrani, mert 1
emlék bennem maradt, pontosan Lucie mondata: "Ha nem
telefonálok Guidonak, Fernando meghal."Valami furcsamód csak
erre emlékeztem, és bár KO voltam, a tudatalattimban végig arra
törekedtem, hogy Fernandot megmentsem.Ám ezzel az
"állapotommal" csak Charlottának, és Bobbynak kellett
megküzdenie.Ugyanis egy idő után észrevettem, hogy Erza, Rieka,
és Tatjana nics velünk.Erre a megállapításra egy szép napsütéses
délután lettem figyelmes, amikor 6 személyre akartam
teríteni.Charlotta kérdően vonta fel a szemöldökét, aztán
megszólalt:
-3-an vagyunk, miért 6 személyre terítesz?
-Erza, Rieka, és Tatajana holvannak?
Erre Charlotta nem felelt, csak lerakta az evőeszközöket az
asztalra, és kivágtatott a teraszon ülő Bobbyhoz,Becsukta a
terszajtót, de én az ajtóhoz lopóztam, így hallottam a
bezsélgetést.
-Most szólj hozzá, ez egyre rosszabb lesz!Már azt se vette
észre,hogy Erzáéktól elbőcsúztunk!
-Nyugi szivecském!
-Hogy nyugodjak meg?!A nővérem egy roncs!Valyon azt rudja,
hogy hol van?Vagy azt, hogy kicsoda?
-Kérdeztd meg tőle.
A teraszajtó kinyílt, és Charlotta állt ott.
-Tudod, hogy ki vagy?
Meglepődtem a kérdésen.
-Cheky...Pric.
-Hála az égnek, hogy ezt még tudod!De akkor is elviszünk egy
orvoshoz,
-Orvoshoz?!Nincs nekem bajom!
-Persze, hogy nincs...Na, gyerünk!
-Héhé, eresszetek el!
-Nem fogunk.És, ha nem rinyálnál, akkor gyorsabban odaérnénk
az orvoshoz.
Beláttam, hogy tényleh nincs értelme kapálózni.Bár nem tudtam,
hogy miért kell orvoshoz mennem, de,
ha ők, orvoshoz akarnak vinni, akkor biztos okuk van rá.Lassan
elindultunk.Még nem régóta utazhattunk,
amikor feltűnt, hogy nem Franciaországban vagyunk,
hanem...Egyiptomba.Arra sem emlékeztem,
hogy hogy kerültünk ide, de ahogy ezen tűnődtem eszembejutott a
kórházban lévő élő -vagy halott-
Fernando képe.Felkiáltottam.
-Fernando!Azonnal oda akrok menni hozzá!Vigyetek vissza!Helló,
eresszetek ki!
-Nyugi Cheky!
-Nincs nyugi!Addig nem nyugszom meg, amig nem bizonyosodok
róla meg, hogy él!
Charlotta elhallgatott.
-Na, mi van?Mi ez a nagy csönd?Ti tudtok valamit, csak
elhallgatjátok előlem.Azonnal mondjátok el, amit tudtok!
Csend.
-Nem hallotok?!Bobby?Charlotta?Mondjatok már valamit!-elsírtam
magamat.
Charlotta hátraült mellém.
-Cheky...-kezdte.
-Csak, az igazat!A színtiszta igazat akarom hallani!Világos?!
Charlotta bólintott.
-Akkor mondd.
Miközben Charlotta mesélt, rá se néztem.Csak néztem ki, a kocsi
ablakán, és gyönyörködtem a tájban.
-...ezért kellett elmenekülnünk Hawaiiról.
Ekkor már a szemébenéztem, és éreztem, hogy könny csordul le
az arcomról.
-És...mondd, mi tör..ténik...velem?Miért nem...em...lékszek a
dol...gokra?
-Ezt derítetjük most ki.
Elhallgattam, aztán miután megnyugodtam, ujjabb kérdést
szegeztem Charlottának:
-Szerinted Fernando még él?
Bobby, aki eddig csendben ült, megszakította a bezsélgetést:
-Megérkeztünk.
Charlotta a kérdétől kitérvem kiszállt a kocsiból, de én
megragadtam a kezét.
-Válszolj a kérdésemre!
Charlotta felsóhajtott,
-Fogalmam sincs,Csak reméljük, hogy igen.
Majd, amig a kórház felé sétáltunk, hozzátette:
-De kérlek ne bombázz olyan kérdésekkel, amire nem tudoma
választ.Még kábult állapotomba is éreztem az a dühöt, ami most
bennem keletkezett.Nem emrékeztem semmire, ami több, mint 1
hónappal ezelőtt történt, erre, még majdnem, hogy ő van
felháborodva, ha kérdezek valamit.Bobby eligazitást kért, addig én
körülnéztem a kórház előterében.Charlotta mellém lépett.
-Gyere.
Aztán, hogy Bobby ne halja, a fülembe súgta:
-Ne játszd a durcás lányt!
Ezt máskor nem hagytam volna szó nélkül, de most, mire eljutott
a tudatomig, a mondat értelme,
addig a korteremhez értünk.10 percet vártunk, aztán Charlotta
intézkedésére behívtak minket,
Bobby beszélt az orvossal.Elmondta a dolgokat rólam, aztán
figyelte, hogy az orvos mit mondd, és
lefordított nekünk mindent.Amikor Charlotta meghallotta, hogy a
sok stressztől, valószínüleg idegbajos
lettem "kővé dermedt".Az orvos gyorsan kivizsgált, aztán mondott
még valamit mosolyogva Bobbynak, akinek elkerekettek a
szmei.Bobby döbbenten meredt rám.
-Mi van, mit mondott?-tette fel a kérdést előttem Charlotta.
-Ha jól értettem azt, hogy Cheky várandós.
-Hogy mi?!-döbbentünk meg egyszerre mindketten.
-Igen, kb 3-4 hónapos a doki szerint, ugyanis nőgyógyász is.
Charlotta meglepett arca dühössé változott, és rám támadt:
-Te lüke, annyira nem lehetsz kábult, hogy ne vedd észre, ha a
baba belülről rukdos!
-Jellemző rád...Nekem támadsz, ahejedt, hogy örülnél, hogy
nagynéni lettél.
-Örülnék, ha a gyerek anyja nem egy félkábult némber lenne!
-Látom Bobby, otthon nem te hordod a nadrágot...Sajnállak, el se
tudom képzelni, hogy milyen életed lehet mellette.
-Te csak ne dumálj!-sziszegte afogau között Charlotta.
-Fáj az igazság baby?Szerintem jobb tőlem hallani, hogy milyen
vagy,mint mástól.-ezzel Bobby felé böktem az ujjammal.
-Ha nem lennél terhes, esküszöm letörölném a képedről azt a
vigyort!
-Bobby, látod ez a testvéri szereted.Neked ilyenben sose lesz
részed.
-Menjünk m...halljátokamit én hallok?
-Nem.-akartam mondani, amikor bobha zuhanásához hasonló
hangot hallottam, és a korterem ablakai betörtel, a 2 oldalsó fal
pedig összedölt.Mindeni aföldre ugrott, kivéve engem.Elkezdtem
lassan én is a földre feküdni, de egy falról leváló vakolatdarab a
fejemre esett, és elájultam.
*********
Amikor magamhoz tértem, arra lettem figyelmes, hogy egy
szamárral vontatott szekéren ülök.A szekér pont 4 teve, és egy
férfi előtt állt meg.Kérdés nélkül én is leugrotttam a szekérről,
akárcsak Bobby, és Charlotta.Bobby beszélt valamit a férfival,
aztán intett nekünk, arra célozva, hogy a tevével tesszük meg a
következő utunk egy részét.Mindig is szerettem volna tevegelni, de
nem ilyen körülmények között.Miután, nagy nehezen, én is
felkerültem az egyik szerencsétlen teve hátára, elindultunk a nagy
semmi felé.
-Char....
-Ne most!
-Mi az, hogy...
-Mondom, hogy ne most!
-Idefigyelj...
-Nem bírnád ki csak 1 percre is, hogy befogd a szád?!
-Tessék?
-Jól hallottad!Elegem van már abból, hogy mióta 4 évvel ezelőtt
tolószékbe kerültél, egyfoltyában bajt hozol rám!Ne nézz így rám,
tudod, hogy miről beszélek!Ápoltalak 1 évig, elhajtottál,
aztán most meg ez.Most mi lesz a hála?Engem lőnek le hejetted?!
-Na, de kicsim!
-Ne Bobby...Ebbe, most ne szólj bele!
Visszavághattam volna, de nem lett volna értelme neki.Csak
meghúztam a teve kötelét -parancsotadva, hogy forduljon az
ellenkező irányba- és otthagyva őket, elindultam abba az irányba,
ahonnan jöttünk.Már nem voltam messze avárostól, amikor
meghallottam Charlotta kiálltását:
-Mit csinálsz?!Elment az eszed?!
De a kiálltását elengedtem a fülem mellett, és a lehető
leggyorsabb sebességre kényszerítettem a tevémet.Kb 10 perc telt
bele, mire visszaértem a városba.Már épp érdeklődni szerettem
volna az egyik járókelőtől, hogy merre van egy reptér, vagy egy
kikötő, amikor közeli patadobogásokra lettem figyelmes.Kétségek
kívül Charlottáék voltak azok.Nem haboztam,
futássnak eredtem.Nem tudtam, hogy merre futok, csak az volt a
célom, hogy Bobbyékat lerázzam.(Mert ők nem engedtek volna
visszamenni Fernandohoz Európába.)Annyira szaladtam, hogy nem
vettem észre az előttem álló lányt, ezért neki futottam.Mindketten
is elestünk, és a gyümölcsök is szétszóródtak, amik korábban
valószínüleg a lány kezében lehettek.Mivel a jóindulat, és az
udvariasság még nem veszett ki belőlem, így segítettem a lánynak
összeszedni a gyümölcsöket, azt feltéve, hogy Charlottáék
utolérnek.Csak akkor ismertem fel a lányt, amikor beleraktam az
almát a kosarába.
-Claudia?(Walter huga)
-Cheky?
-1000 éve nem láttalak!
-Hát én se!Mióta is?Mióta szakítottataok Walterrel...
Fájdalmas emlékek jutottak az eszembe.
-De most mennem kell bocsi...
Elakartam futni, de már késő volt.Charlotta és Bobby elkaptak.
-Charlotta?
-Claudia?
-Azonnal eresszetek el!
-Bocsi Claudia, ez most nem a legjobb pillanat a beszélgetésre...
-ezzel összekötözték a kezeimet, és a tevék fele vittek.
-Hová visztek?
-El innen!
-Hiába, Shina mindenhol megtalál minket!
-Igaza van.nézzétek!
Bobby az égre mutatott, ahol repülők jelentek meg.Mindannyian
kővé dermedtünk, ,kivéve Claudiát.Claudi megragadta a vállamat,
és egy homokjáró felé kezdett el húzni minket.Mikor már
észbekaptunk, a járműben ültünk, amit Claudia vezetett.Nem
tudtam, hogy hova tartunk, de azt igen, hogy Claudia meg akar
menteni minket.Valami csoda folytán,a repülők egyszer sem
találtak el minket. így 10 perc múlva kiugrottunk, és egy piramis
felé kezdtünk el futni.Miközben futottunk, Claudia azt mondta,
hogy ezt a piramist nem tudják szétrobbantani, mert védőfal védi,
akér csak az FTSZ-t.Mikor már nem voltunk messze a piramistól,
Charlotta kioldozta a kezeimet.Nekem sem kellett több,
visszafutottam a homokjáróhoz.Charlotta utánam futott volna, de
ekkor már a piramis védelme alatt voltak.Épphogy
csak beinditottam a homokjárót, máris hallottam azt a hangot,
amit a kórháznál is.Pár pillanattal később pedig egy bomba
csapódott neki a homokjáró tetejének, én meg kirepültem
belőle.Vérző bal karomra meredtem, és a fájdalomtól
felsikoltottam.Azponban rajtam nem segíthetett senki sem.Amig
a fájdalommal küzködtem, láttam, ahogy a repülők eltávolodnak,
és az utolsó erőmmel még megpróbáltam felállni, de a
gyengeségtől nem sikerült.Még láttam, ahogy a piramis ajtaja
kinyillik, és Charlottáék elkezdenek futni felém, de a másik
pillatanban, már nem láttam a Nap sugarait.