Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


26.fejezet(E) A hosszú utazás

26.fejezet(E) A hosszú utazás 

 

Már 1 hete, hogy Argentínában voltunk.A Shina

ellenu küzdelem után, még mindig fájta  hátam, 

ráadásul Tatjana sem ébredt fel kábult

állapotából.Rieka bérelt egy lakást, hogy addig

lakjunk ott, amig szükséges.Tatjanat rendszeresen

látogatjuk, de nem javult az állapota.Valószínű,

hogy agyrázkódása van.Most délen, egy

kisvárosban szálltunk meg.A hátam miatt, sok

gond volt velem.Az első 3-4 napban, nagyon

idegesített, de most már, úgy-ahogy

megszoktam.Chekyékről több hete semmi

hír.Lehet, hogy már tudnak a Shina által elkövetett

támadásról, de lehet, hogy mit sem

sejtenek.Elővettem, a lap-techemet.Megpróbálok

kapcsolatot teremteni velük.Egyiptomba kellene

lenniük a megállapodásunk szerint.Rákattintottam

a térlépre.Cheky telefonjába kellene lennie GPS-

nek.A Chekyéket jelző pontot kerestem a

 szememmel.Nem is csalódtam, Egyiptomban

voltak.Még szerncse!Mit csinálnánk, ha már

megint nem követnék a tervet....A mi részünknek,

már vége, mert Shina már ránk talált, de ha még

egyszer elszúrjuk, annak nem lesz jó vége.Ha

felépültem akkor, vissza kéne menni az

oroszországi részre, az EVK-ba,Ott fel kell tölteni

a fegyverraktárt, és még sok más dolog is

van.Majd írok a főnöknek, hogy valakinek ezt is el

kell intéznie.Majd onnan fogunk felkészülni a

Shina elleni utolsó harcra.Egy folyosón voltam.Hol

lehetek?Rengetek ajtó volt azon a folyosón, több

1000...Valami azt sugalta, hogy nem

kelleneelindulnom, de  alábaim nem

engedelmeskedtek.Egy álom?Valószínű, de mégis

olyan élethű.Hirtelen soklámpa gyúllad ki,

bevilágítva  a folyosót.Egy kopottas, balóslatu

ajtónál megálltam.Lenyomtam a kilincset, és az

ajtó tiltakozás nélkül kinyílt.Nem éreztem

félelmet, de mégis szorongtam.A szobába belépve

hihetetlen bűz csapta meg az orromat.Rohadt hús

szaga, talán húsraktár ez a szoba...A poshadt

levegő, és ez a szag....már tele volt vele a tudom,

és mégsem fuldokoltam.A folyosósról beszűrődő

fényben testeket pillantottam meg.Szóval mégsem

húsraktár, hisz ezek hullák.Amilyen gyoran csak

lehetett, el akartam hagyni ezt a termet.A

gyomrom görcsben volt, éreztem, hogy hamaroan

hányok, megpróbáltam kifutni  aszobából, de

csigalassúsággal haladtam.A sarokban, -ahová

nem nagyon ért a fény- láttam, hogy megmozdul

valami.A falakat vér borította, és a hullák arca

egytől-egyik megdöbbenést, fájdalmat. illetve

rémületet sugárzott.Most már fel akartam ébredni!

Hallani véltem a holtak sikolyait.Mindegyik

borzalmas hang egy-egy éles késként hatolt a

lelkembe.

-Erza!

Csak egy álom volt.Egy hátborzongató,

megbénító, félelmetes álom.

Rieka hajolt fölém, arcán ijedtség, tétovaság

létszott.

-Mi történt Erza?Sikítottál.

-Bocsáss meg, csak elaludtam, és rosszat álmodtam.

Rieka engem fürkélszett.

-Nincs lázad?Ne menjünk orvoshoz?

-Jól vagyok, tényleg!-láttam rajta, hogy felfogta, nem

érdemes kérdezősködnie.

Megcsókolt, majd leült mellém a kanapéra, és

bekapcsoalta a TV-t.Ez sokkal kellemesebb volt,

mint egyedül aggódni.Hirtelen megszólaltam:

-Bocsáss meg Rieka!Igérem, hogy, amint haza érünk,

csak veled fogok foglalkozni!

Rieka arcán egy mosolyféle szaladt át.

-Hát persze...

Többet nem is szoltunk egymáshoz aznap.A hírek után

úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha lefekszem,

mert elég fáradt vagyok.Kifelé menet, csókot nyomtam

Rieka homlokára.A biztonság kedvéért,

azért bevettem egy altatót.Egy olyat, amivel biztos, hogy

jó méllyen fogok tudni aludni.

*********

Hála a gyógyszer, ma már sokkal jobban voltam.A jó

alvástól a hátam sem fájt annyira.Mára is

terveztük, hogy meglátogatjuk Tatjanát.Ha ma

végre felébred, akkor rögtöm ,mehetnénk is haza.

A kórház közel volt, így gyalog is 10 perc alatt

odaértünk.Bementünk az épületbe, az ápolónő 

pedif biccentett a recepciónál, hogy mehetünk

tovább Tatjana szobájához.Amikor arra a

folyosóra értünk, ahol Tatjana feküdt egy ápolónő

futott felénk, és közölte, hogy Tatjana ma reggel

felébredt.Eme hír hallatán nagy kő esett le a

szívemről.Tatjana az ágyán ült, és mosolygott.Az

arca kissé nyúzottnak tűnt, de azon kívül semmi

baja nem volt.

-Az orvos azt  mondta, hogy délután már ki is

engednek!-újságolta nagy lelkesen.

-Szuper!-mondta Rieka, megelőzve az én

válaszomat.Nem hargudtam rá ezért, és nem is esett különösebben rosszul.Örültem, hogy nem nekem kell beszélnem.Fél órával később, már az 

ideiglenes otthonunk felé tartottunk.Az idő szép volt, a Nap is csak úgy ragyogott, a kolibri kék égen.Csodaszép tavasz volt.Egy ötlet fogalmaódott meg bennem:

-Rikea!

-Hm?

-Mi lenne, ha csak holnap reggel utaznánk vissza

Oroszországab?

Ezen elgondolkozott.

-És mit akarsz, addig csinálni?

-Bármkit!A fő az, hogy veled!

Most a boldogság sugarai világították be az

arcát.Tudtam, hogy az egyik legnagyobb vágya, 

hogy velem legyen, és ez az ok elég volt, hogy

vele is legyek.A délután folyamán, hosszú sétákat

tettünk a városban.Megnéztük a város

vezetőségénel a rezidenciáját, majd

visszamentünk a kórházba Tatjanahoz..Tatjana ott

várt minket az előcsarnokban.Sokat aludhatott,

mert az arca jobb színben volt.Gyorsan a

recepciónál, és már baktattunk is a szállás felé,

hogy elindulhassunk haza.Mivel arepülőnket Shina

elvitte, a helyi járattal utaztunk Amerikába, onnan

pedig majd Chekyékhez.A járatunk holnap reggel

6-kor fog indulni.

 ***********

Reggel 5:30-kor el is indultunk.Fogtunk egy taxit,

majd 20 perc múlva a reptéren voltunk,

várva az indulásra.A repülő szép nagy volt, 370

férőhelyes.A felkelő Nap fénye megvillant a

kecses alakján, elegáns kidolgozását

kiemelve.Nem  utaztam még ekkora repülőn, bár

életem során sokat repültem.Végre

felszálltunk.Argentínából Amerikáb az út kb. 1

nap.A leszállás után 1-2 órát

pihenünk, aztán repülünk is tovább.Viszonylag

fáradt voltam, így az út legnagyobb részét

átaludtam.A félálmomban néha érzékeltem az

eseményeket, de mást nem.Rieka vállára

hajtottam a fejemet, s ő a fejét az enyémre

 tette.Tatjana (a saját elmondása szerint) végig

olvasott.Éjfél után érkeztünk meg a new york-i

repülőtérre.Mivel az indulásig még volt 2 óránk,

beültünk a reptér közelében levő bistróba.

-Mit hozhatok?-kérdezte a pincérnő tőlünk.

-2 kévét, és 1 capuchinot.

-Máris hozom.-hangzott a válasz, minden

lelkesedés nélkül.

-Mikor indulunk tovább?

-Ha megittuk.

Pontosan 58 percet időztünk a bistróba.Éhesek

voltunk, de úgy gondoltuk, hogy majd Chekyéknél

eszünk.Szép kis tömeg gyűlt össze a

Franciaországba vágyókból.A legtöbb izgatott túrista volt, de volt köztük pár komoly üzletember

 is.Volt azonban egy morcos, öreg házsapár is,

akik minden arra jövő emberre rákiáltottak, kisebb

szívinfarktust hozva a szerencsétlen

emberekre.Megvettem a jegyeket, majd 45 perc

múlva újra otthon voltunk.Az út hátralévő  fele

kellemetlenül telt.Láthattuk a Nap felkelését, és az

Atlanti-óceánt.Életemben először szemléltem a

rendesen ezeket.A 7 órás repülés után

megérkeztünk.1 smsben értesítettük Chekyéket az

érkezésünkről.

 

 

 

 
 

 

Facebook


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 21252
Hónap: 368
Nap: 9