28.fejezet(E) A düh
28.fejezet(E) A düh
Most csak Cheky, és én voltunk a szobába.
-Cheky, mióta vagy terhes?-ez a kérdés, már
azóta foglalkoztatja a fantáziámat, mióta beléptem
az ajtón.
-Jajj, ez is felejtettem, hogy te még nem tudod...
7hónapja.
-Gratulálok!-ezt őszintán is gondoltam.
Örültem, hogy Chekynek, és Fernandonak
lesz gyerekük.Pár percnyi hallgatás után Cheky
hozzátette:
-Fiú lesz az orvosok szerint, és Mozart lesz
a neve.
Erre csak hümmögni tudtam.Nem nagyon tudtam,
hogy milyen nevet kell adni egy gyereknek, de
a Mozart nekem ideálisnak tűnik.Ha végre,
Riekával közelebbről, és jobban megismerjük
egymást, én is szeretnék gyereket.
Csak pár napig terveztünk itt tartózkodni.
Csengett a mobilom.Az EVk-tól hívtak.Gyorsan
felvettem, majd a fülemhez emeltem, és
beleszóltam:
-Halló, tessék?Itt Aizva Momochi.
-Erza?Itt Yakuza.
-Oh, szia Yakuza!Monnd, mi a helyzet?
-Erza, hol vagytok?
-Frnaciaországba.
-Erza, a főnök...meghalt.
Erre nem tudtam hirtelen felelni.El sem mertem
volna képzelni, hogy ez ilyen hamar bekövet-
kezhet.
-Ott vagy?
-Igen...-hangom reszketett, kiszáradt a torkom.
Nagyon furcsa érzésem támadt.
-Yakuza, most ki a főnök?
-Egyenlőre senki, de mindenki kap feladatokat,
teendőket, munka kört...
-Értem.Kb 12 óra múlva ott leszünk.
Azonnal szólnom kell Riekának.Lerohantam a
lépcsőn a nappaliba, és ezúttal sem csalódtam a
megérzésemben: mert Rieka ott volt.
-Rieka!-a hátrealevő távolságot, szintve futva
tettem meg.Hangom borzasztóan kétségbeesetnek
csengett.-Dewja Rewdedza, a főnök...meghalt.
Döbbenet ült ki Rieka arcára, mélységes
döbbenet.
-Azonnal vissza kell mennünk az EVK-ba!Tatjana,
te is velünk jössz!-a hangom még mindig
remegett kissé, de már koránt ssem annyira, mint
előtte.Elbúcsúztunk Chekyéktől, majd viszza-
mentünk a hotelbe, hogy lemondjuk a fogalást.
Fél óra múlva már Cheky repülőgépén ültünk,
amit kölcsönadott nekünk.Borzasztóan fárasztó
volt az út, főleg úgy, hogy a fejem egész végig
lüktetett.Nem szólt senki senkihez, némán
gyászoltuk elhunyt főnökünket.Az útból
már csak a fele volgt hátra:
-Rieka?
-Mi a baj Erza?-fürkészően nézett rám.
-Nem vennéd át a vezetést?
-Persze, miért, rosszul vagy?
-Egy kicsit, de ne aggódj!Ez csak egy enyhe
megrázkódtatás...
-Rendben.
Automatába tettem, majd átmásztunk egymás
helyébe.Nem sokkal később elaludtam.
*******
A reptéren Yakuza fogadott minket.Gondterhelt
volt, és fel-alá járkált.Mikor megpillantotta a
leszállni készülő gépet, egy kis időre abbahagyta
a járkálást.Kiugrottm a gépből, és Riekáék is
követték a példámat.Odafutottam Yakuzához.
-Erza, sok dolgunk van.
-Mikor lesz a temetés?
-Még nem tudom biztosan... talán a jövő héten.
-És hol?
-Az EVK európai épületében.
-Az szép hely...-mondtam elgondolkodva.
-Erza, gyere fel kb. 10 perc múlva azirodámba.
Addig csomagoljatok ki.
-Renben.
A beszélgetás után midenki felment a saját
lakrészébe.Amint felértünk a lakásunkba,
Riekához fordultam:
-Nem akarak elveszíteni!
Nem tudom mi hozta ezt ki belőlem, talán a
főnök halála, vagy más tényező.Ki tudja?
Rieka kissé meghökkent, majd átölelt, s
megnyugtatóan a fülembe súgta:
-Én sem téged!Majd együtt halunk meg!
Megcsókoltam.Az ajkai puhák, és melegek voltak,
mint mindig.Szoros ölelésben álltunk élettelien
egy ideig, amikor eszembe jutott, hogy sietnem
kell, és erre felhívtam Rieka figyelmét.
Kénytelen lettem végül elengedni.Nehéz volt
elfogadni, hogy a főnök, aki annyiszor
támogatott, most meghalt.Leht, hogy időközben
sok új barátra tettem szert, de így is fájt.
Yakuza szobája nincs olyan messze az új
lakásunktól.Befordultam a lépcső felé vezető
folyosóra.A lépcsőtől a 3. szoba.Bekopogtam.
A szobából, csak sejteni lehetett Yakuza hangját.
-Gyere.
Beléptem az ajtón, és egyenesen Yakuza
asztalához mentem.
-Miről akartál velem beszélni?-hangon kissé
bizonytalanul csengett, az övé viszont tárygilagos,
és komoly volt.
-Mivel Dewja meghalt -kezdte- és mivel, már
majdnem mindeki megkapta a feladatát, a tiedet
is elmondom.A te feladatod lesz, elmenni Japánba
a fegyverekért, amiket már megrendeltem.
Nagyobb, teherbíróbb repülővel menj a tokiói
fegyverraktárhoz.Az út, csak pár óra.Kb 6, oda-
vissza.
-Rendben, mikor induljak?
Ekkor kopogtak.
-Ki az?-kérdeztem Yakuzától.
-Nem tudom.Gyere be!
Ekkor, nagy meghökkenésemre Tatjana lépett
be az ajtón.Engem levegőnek nézve, lépdelt
Yakuza elé, és kissé idegesen, de elszánt hangon
így szólt:
-Be szeretnék lépni!
Mérges lettem.Ez nagyon rosszul esett.
Megbeszélhette volna velem.Bár sejthette, hogy
nemet mondok, ezért cselekedhetett így.
A kezem hirtelen felemelkedett, és már lendült
is Tatjana arca felé.Egy hatalmas csattanás
kiséretével Tatjan felfogta az ütést a kezével.
Gyors volt.Elszégyeltem magamat.Bűntudatos
arccal a tekintetemet a térdemre szegeztem, és
további 2 percben, csak azt bámultam.Mikor
meghallottam Yakuza válaszát, felkiálltottam:
-Hogy mondhatsz neki igent?!-tekintetemet
Yakuzáéba fúrtam.
-Erza, nem szabhatod meg neki, hogy mit
csináljon!
Ez a hűvös nyugtatás még idegesebbé, és
elkeseredetté tett.
-Nem te vagy a főnök!-de mikor kimondtam,
meg is bántam.
Yakuza arca nem tükrözött semilyen érzelmet,
de én mégis érezetm, hogy hűvösebb lett a
légkör.Meghajoltam, és szó nélkül távoztam.
Már valahogy, nem tudok uralkodni a gondol-
ataimon....Mindegy, hogy miért, de vigyáznom
kell, hogy Riekát meg ne bántsam.