Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


28.fejezet(E) A düh

28.fejezet(E) A düh 

Most csak Cheky, és én voltunk a szobába.

-Cheky, mióta vagy terhes?-ez a kérdés, már

azóta foglalkoztatja a fantáziámat, mióta beléptem

az ajtón.

-Jajj, ez is felejtettem, hogy te még nem tudod...

7hónapja.

-Gratulálok!-ezt őszintán is gondoltam.

Örültem, hogy Chekynek, és Fernandonak

 lesz gyerekük.Pár percnyi hallgatás után Cheky

hozzátette:

-Fiú lesz az orvosok szerint, és Mozart lesz

a neve.

Erre csak hümmögni tudtam.Nem nagyon tudtam,

hogy milyen nevet kell adni egy gyereknek, de 

a Mozart nekem ideálisnak tűnik.Ha végre, 

Riekával közelebbről, és jobban megismerjük

egymást, én is szeretnék gyereket.

Csak pár napig terveztünk itt tartózkodni.

Csengett a mobilom.Az EVk-tól hívtak.Gyorsan

felvettem, majd a fülemhez emeltem, és 

beleszóltam:

-Halló, tessék?Itt Aizva Momochi.

-Erza?Itt Yakuza.

-Oh, szia Yakuza!Monnd, mi a helyzet?

-Erza, hol vagytok?

-Frnaciaországba.

-Erza, a főnök...meghalt.

Erre nem tudtam hirtelen felelni.El sem mertem

volna képzelni, hogy ez ilyen hamar bekövet-

kezhet.

-Ott vagy?

-Igen...-hangom reszketett, kiszáradt a torkom.

Nagyon furcsa érzésem támadt.

-Yakuza, most ki a főnök?

-Egyenlőre senki, de mindenki kap feladatokat, 

teendőket, munka kört...

-Értem.Kb 12 óra múlva ott leszünk.

Azonnal szólnom kell Riekának.Lerohantam a 

lépcsőn a nappaliba, és ezúttal sem csalódtam a 

megérzésemben: mert Rieka ott volt.

-Rieka!-a hátrealevő távolságot, szintve futva

tettem meg.Hangom borzasztóan kétségbeesetnek

csengett.-Dewja Rewdedza, a főnök...meghalt.

Döbbenet ült ki Rieka arcára, mélységes 

döbbenet.

-Azonnal vissza kell mennünk az EVK-ba!Tatjana,

te is velünk jössz!-a hangom még mindig

 remegett kissé, de már koránt ssem annyira, mint

előtte.Elbúcsúztunk Chekyéktől, majd viszza-

mentünk a hotelbe, hogy lemondjuk a fogalást.

Fél óra múlva már Cheky repülőgépén ültünk,

amit kölcsönadott nekünk.Borzasztóan fárasztó

volt az út, főleg úgy, hogy a fejem egész végig

lüktetett.Nem szólt senki senkihez, némán 

gyászoltuk elhunyt főnökünket.Az útból 

már csak a fele volgt hátra:

-Rieka?

-Mi a baj Erza?-fürkészően nézett rám.

-Nem vennéd át a vezetést?

-Persze, miért, rosszul vagy?

-Egy kicsit, de ne aggódj!Ez csak egy enyhe

megrázkódtatás...

-Rendben.

Automatába tettem, majd átmásztunk egymás

helyébe.Nem sokkal később elaludtam.

*******

A reptéren Yakuza fogadott minket.Gondterhelt

volt, és fel-alá járkált.Mikor megpillantotta a 

leszállni készülő gépet, egy kis időre abbahagyta 

a járkálást.Kiugrottm a gépből, és Riekáék is 

követték a példámat.Odafutottam Yakuzához.

-Erza, sok dolgunk van.

-Mikor lesz a temetés?

-Még nem tudom biztosan... talán a jövő héten.

-És hol?

-Az EVK európai épületében.

-Az szép hely...-mondtam elgondolkodva.

-Erza, gyere fel kb. 10 perc múlva azirodámba.

Addig csomagoljatok ki.

-Renben.

A beszélgetás után midenki felment a saját 

lakrészébe.Amint felértünk a lakásunkba, 

Riekához fordultam:

-Nem akarak elveszíteni!

Nem tudom mi hozta ezt ki belőlem, talán a 

főnök halála, vagy más tényező.Ki tudja?

Rieka kissé meghökkent, majd átölelt, s 

megnyugtatóan a fülembe súgta:

-Én sem téged!Majd együtt halunk meg!

Megcsókoltam.Az ajkai puhák, és melegek voltak,

mint mindig.Szoros ölelésben álltunk élettelien 

egy ideig, amikor eszembe jutott, hogy sietnem 

kell, és erre felhívtam Rieka figyelmét.

Kénytelen lettem végül elengedni.Nehéz volt 

elfogadni, hogy  a főnök, aki annyiszor 

támogatott, most meghalt.Leht, hogy időközben

sok új barátra tettem szert, de így is fájt.

Yakuza szobája nincs olyan messze az új 

lakásunktól.Befordultam a lépcső felé vezető

folyosóra.A lépcsőtől a 3. szoba.Bekopogtam.

A szobából, csak sejteni lehetett Yakuza hangját.

-Gyere.

Beléptem az ajtón, és egyenesen Yakuza 

asztalához mentem.

-Miről akartál velem beszélni?-hangon kissé

bizonytalanul csengett, az övé viszont tárygilagos,

és komoly volt.

-Mivel Dewja meghalt -kezdte- és mivel, már

majdnem mindeki megkapta a feladatát, a tiedet

is elmondom.A te feladatod lesz, elmenni Japánba

a fegyverekért, amiket már megrendeltem.

Nagyobb, teherbíróbb repülővel menj a tokiói

fegyverraktárhoz.Az út, csak pár óra.Kb 6, oda-

vissza.

-Rendben, mikor induljak?

Ekkor kopogtak.

-Ki az?-kérdeztem Yakuzától.

-Nem tudom.Gyere be!

Ekkor, nagy meghökkenésemre Tatjana lépett

be az ajtón.Engem levegőnek nézve, lépdelt

Yakuza elé, és kissé idegesen, de elszánt hangon

így szólt:

-Be szeretnék lépni!

Mérges lettem.Ez nagyon rosszul esett.

Megbeszélhette volna velem.Bár sejthette, hogy

nemet mondok, ezért cselekedhetett így.

A kezem hirtelen felemelkedett, és már lendült

is Tatjana arca felé.Egy hatalmas csattanás

kiséretével Tatjan felfogta az ütést a kezével.

Gyors volt.Elszégyeltem magamat.Bűntudatos

arccal a tekintetemet a térdemre szegeztem, és 

további 2 percben, csak azt bámultam.Mikor

meghallottam Yakuza válaszát, felkiálltottam:

-Hogy mondhatsz neki igent?!-tekintetemet 

Yakuzáéba fúrtam.

-Erza, nem szabhatod meg neki, hogy mit

csináljon!

Ez a hűvös nyugtatás még idegesebbé, és

elkeseredetté tett.

-Nem te vagy a főnök!-de mikor kimondtam, 

meg is bántam.

Yakuza arca nem tükrözött semilyen érzelmet,

de én mégis érezetm, hogy hűvösebb lett  a

légkör.Meghajoltam, és szó nélkül távoztam.

Már valahogy, nem tudok uralkodni a gondol-

ataimon....Mindegy, hogy miért, de vigyáznom

kell, hogy Riekát meg ne bántsam.

 

 

 

 

 
 

 

Facebook


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 17442
Hónap: 63
Nap: 2