Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


36.fejzet(Ch, E) A menekülés

36.fehezt(Ch, E) Menekülés

 

Épp aludtam, amikor egyszercsak valami

megzavarta az álmomat, és felriadtam.

-Á,Á a láva!Meghalunk!Ha'?Hol vagyok?

-Az EVK főhadiszállásán!Összeszedjük

a fontos dolgokat.Itt nincs annyi vulkán, ezért

még van egy kis időnk...

-De, hogy kerültünk ide?

-Fernando, és Tatjana megmentett  minket.

De segíts pakolni!-ezzel Erza a kezembe 

nyomott egy táskát.

Ebbe a pillanatba megremegett a föld.

-Siess!-és már át is futott a másik szobába.

Egyedül maradtam a szobába, de azért 

beledobáltam pár dolgot a táskába.Jóbára 

ételeket, és ruhákat, ugyanis nem tudtam, hogy

mi Erza terve.Arra még emlékeztem, hogy Shina

még valami "dimenzió átjárást" emlegetett, de

 többre nem.Amikor behúztama cipzárt a táskán,

Erza újra megjelent az ajtóban.

-Kész vagy?

-Igen.Erza...

-Akkor gyere!

-Erza!

Épp elődtem dölt le egy fal.

-Most nincs időnk bezsélgetni!Minnél előbb, el

kell mennünk innen!-és ezzel a kezembe adott

egy földudónak látszó dolgot.-ez tied.

Mindenkinek adtam egyet.

-És, akkor most hová megyünk?

-Egy Leó nevezetü boylgóra.Ugyan elég messze

van a Földtől, de , ha elég gyorsak leszünk, akkor

átjutunk a dimenziókapun, és akkor ott maradunk.

-Igen?!És, honnan tudod, hogy meg vannak-e 

ott a számunkra fontos életfeltételek azon a 

bolygón?!

-Nem tudom...de oda megyünk, és kész!

Erről nem nyitok vitát!

Ha Erza elhatároz valamit, azt nem fogja 

megváltoztatni, szóval kénytelen voltam 

beletörődni, hogy a Leó nevezetü bolygóra

"költözünk".

-Charlotta, hallotok minket?Merre vagytok?

-A hátad mögött.

-Á, sziasztok!Tatjánát, és Riekát hol hagytátok?

-Azt hiszem az alagsorba mentek...úgy 

hallottam, hogy Tatjana "kicsit" le van törve a 

Föld elpusztulása miatt...bedepizett.

-Még mindig nem értem, hogy mit van úgy 

oda ezért a bolygóért...ennél a Leó már

csak jobb bolgyó lehet!

-Lehet, de megértheted, hisz itt nőtt fel!A 

hazájáért álltalában fáj a szive az embereknek...

-Az enyém nem!Amennyi szörnyűség történt 

itt velem...szóval nem fogok könnyeket hullatni

 a bolygó után!

Charlotta olyan szemmel nézett Erzára, mint, 

aki mindjártt megfolytja.

-Rieka, Rieka hallasz engem?

-Igen Erza, de baj van!

-Tessék?Mi töretént?!

-Tatjana beragadt az egyik szobába.Egy 

fémoszlop ledölt az ajtó elé.

-Azonnal oda megyünk!Gyertek, Tatjana bajban

van!

Mindnyájan beszálltunk a liftbe, és a 3.szintre

mentünk.

-De, hát Tatjan...-akartam mondani.

-Kell az olvasztópisztolyom!De ti várjatok itt!

-ezzel Erza elfutott a szobája felé.

3 perc múlva egy fém eszközzel tért vissza.

-Gyorsan az alagsorba!

Erzán látszott, hogy nagyon aggódik Tatjánáért.

Amint leértünk az alagsorba elkezdtük

szólongatni őket:

-Rieka, Tatjana, hol vagytok?

-Itt vagyunk!Erre gyertek!-hallatszott 

Rieka hangja.

Erza, már neki is állt megolvasztani a 

fémoszlopot, ami fogságra "kényszerítette"

Tatjanat, amikkor újból megremegett a föld.

-Meg van!Tatjana, menj el az ajtótól!

Durr.Erza berúgtra az ajtót, Tatjana pedig 

megkönnyebbültem futott ki a szobából.

-Na, most már tényleg húzzunk innét!

Amig felfelé utaztunk a liftben, hallottuk, ahogy 

sorban -nyikorogva- összedölni késztül az épület.

Tatjan elkezdett sírni.

-Ég veled szép hazám...szerettelek...

-Ezt most azonnal fejezd be, vagy beragsztom 

a szádat!-ripakodott rá Erza.

Az út hátralévő részét, csendben tettük meg.

Mindenki elmerült a gondolataiban, emlékeiben,

aztán egyszercsak megállt a lift.De az ajtó

csak akkort nyílt ki, miután Erza, kicsit 

megolvasztotta az olvasztópisztolyával.Ezen a 

folyosón, találkoztunk pár kidőlt oszloppal, és 

miközben futottunk, sorban döltek össze 

mögöttünk az oszlopok, hatalmas port kavarva

maguk körül.Alig láttunk a portól, de kitartóan

futottunk tovább.Hamarosan kiértünk a tetőre.

És, az elém táruló tájat szemléltem, a megszokott

szívmelengető érzés elmaradt, és a helyébe

gombóc költözött a torkomba.Csak most 

döbbentem rá, hogy mekkora fájdalommal jár

a hazám elvsztése.És azért velem is elég sok

rossz dolog történt az elmúlt években, én 

azért hiáynolni fogom a Földet...Ahogy bezsálltunk

a gép, a kis Kodomo felugrott Tatjana ölébe.

Félelem, és öröm kavaroghatott a lelkébe.Az

enyémbe csak félelem volt, mély, és iszonyatos

lelki fájdalmakkal járó félelem.Hiába voltak

mellettem a többiek, mégis olyan elveszetnek 

éreztem magamat.Nagyon-nagyon hiáynozni

fog a Föld!Hiába volt sok rossz emlékem, azért

akadt jó is, és mégis csak itt születtem, ezen

a bolygón.Emellett Erzát is megértem, mert ő 

még azt sem tudja, hogy hol született a Földön

belül, de azért mégis ragszkodhatna jobban

 a Földhöz.Mintha, újra azt a fanyar, és 

nemtörődöm lányt láttam volna benne, mint a 

szöbetségünk előtt.Lehet, hogy csak próbálja

titkolni, hogy legbelül mit érez, de ezek csak 

mind találgatások.Az viszont a valóság, hogy

 lassan elrepülünk egy ismeretlen bolygó felé,

 a dimenziókapun át, ami lehet, hogy pont

 előttünk zárodik be, és mi tehetetlnek leszünk.

Legszívesebben kiugrottam volna még most a 

gépből, hogy együtt pusztuljak el a gépből, de

nem tehettem, mert felszálltunk, és elindultunk

az ismeretlen felé.

********

Mindenkinek lelombozódott a kedve, a Föld

várható elpusztulásától.Már túl késő volt ahhoz,

hogy megpróbáljuk megállítani Shinát.A Földet

 a sorozatos robbanások miatt a felszabadult

energiák készültek tönkretenni.Már messze

 voltunk a Föld felszínétől, amikor végre

 megláttunk egy fekete pontot.A pont egyre csak

szűkült- és szűlült, úgyhogy nem volt már sok

időnk, hogy átjussunk a dimenziókapun.

Örülten suhantunk a dimenziókapu felé.Halk

zúgás hallatszott, ami egyre csak erősödött.

Jobbra néztem, és megláttam Shina gépét.

Gyorsan haladt.Lassan beelőzött minket.

-Ööö... ez Shina lenne?-Rieka döbbent

hangja törte meg, az amúgy feszült

csendet.

-Erza siess, mert mindjárt bezárul a

 dimenziókapu!-mutatott előre Tatjana.

Shina gépét, már rég elnyelte a sötétség.

Alig kaptunk levegőt.Már nem voltunk messze

a kaputól, amikor annak az örvénye magába

szívott minket.

Mitre jó az élet?Minek van értrelme?Miért

van az emberiség, ha egyszer úgyis meghalunk?

-az elmúlt hónapokban ezek, és ezekhez 

hasonló kérdések jártak az eszembe.

Szerettem ezeket az emebereket, mert őket, 

tényleg a barátaimnak nevezhettem.Minden 

áron meg akartam őket védeni!

-Valmi jön felénk!-Charlotta hangja éles

figyelmeztetést jelentett.

Elbambultam, és ami a következő pillanatban

volt, azt már nem tdutam kivédeni.Egy bomba

tartott felénk, és nem messze tőlünk, felrobbant.

-Ha már úgyis meghalunk - mosollyal az arcomon

kapcsoltam a végsp sebességre- ég veletek 

barátaim!

 

Ezzel véget ért a 2.kötet is!Reméljük, hogy ebben a kötetben sem csalódtatok, és

ha már eddig elolvastátok, akkor a 3.kötetet is érdemes elolvasnotok!

 

 

 

 

 
 

 

Facebook


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 17304
Hónap: 205
Nap: 1