36.fejzet(Ch, E) A menekülés
36.fehezt(Ch, E) Menekülés
Épp aludtam, amikor egyszercsak valami
megzavarta az álmomat, és felriadtam.
-Á,Á a láva!Meghalunk!Ha'?Hol vagyok?
-Az EVK főhadiszállásán!Összeszedjük
a fontos dolgokat.Itt nincs annyi vulkán, ezért
még van egy kis időnk...
-De, hogy kerültünk ide?
-Fernando, és Tatjana megmentett minket.
De segíts pakolni!-ezzel Erza a kezembe
nyomott egy táskát.
Ebbe a pillanatba megremegett a föld.
-Siess!-és már át is futott a másik szobába.
Egyedül maradtam a szobába, de azért
beledobáltam pár dolgot a táskába.Jóbára
ételeket, és ruhákat, ugyanis nem tudtam, hogy
mi Erza terve.Arra még emlékeztem, hogy Shina
még valami "dimenzió átjárást" emlegetett, de
többre nem.Amikor behúztama cipzárt a táskán,
Erza újra megjelent az ajtóban.
-Kész vagy?
-Igen.Erza...
-Akkor gyere!
-Erza!
Épp elődtem dölt le egy fal.
-Most nincs időnk bezsélgetni!Minnél előbb, el
kell mennünk innen!-és ezzel a kezembe adott
egy földudónak látszó dolgot.-ez tied.
Mindenkinek adtam egyet.
-És, akkor most hová megyünk?
-Egy Leó nevezetü boylgóra.Ugyan elég messze
van a Földtől, de , ha elég gyorsak leszünk, akkor
átjutunk a dimenziókapun, és akkor ott maradunk.
-Igen?!És, honnan tudod, hogy meg vannak-e
ott a számunkra fontos életfeltételek azon a
bolygón?!
-Nem tudom...de oda megyünk, és kész!
Erről nem nyitok vitát!
Ha Erza elhatároz valamit, azt nem fogja
megváltoztatni, szóval kénytelen voltam
beletörődni, hogy a Leó nevezetü bolygóra
"költözünk".
-Charlotta, hallotok minket?Merre vagytok?
-A hátad mögött.
-Á, sziasztok!Tatjánát, és Riekát hol hagytátok?
-Azt hiszem az alagsorba mentek...úgy
hallottam, hogy Tatjana "kicsit" le van törve a
Föld elpusztulása miatt...bedepizett.
-Még mindig nem értem, hogy mit van úgy
oda ezért a bolygóért...ennél a Leó már
csak jobb bolgyó lehet!
-Lehet, de megértheted, hisz itt nőtt fel!A
hazájáért álltalában fáj a szive az embereknek...
-Az enyém nem!Amennyi szörnyűség történt
itt velem...szóval nem fogok könnyeket hullatni
a bolygó után!
Charlotta olyan szemmel nézett Erzára, mint,
aki mindjártt megfolytja.
-Rieka, Rieka hallasz engem?
-Igen Erza, de baj van!
-Tessék?Mi töretént?!
-Tatjana beragadt az egyik szobába.Egy
fémoszlop ledölt az ajtó elé.
-Azonnal oda megyünk!Gyertek, Tatjana bajban
van!
Mindnyájan beszálltunk a liftbe, és a 3.szintre
mentünk.
-De, hát Tatjan...-akartam mondani.
-Kell az olvasztópisztolyom!De ti várjatok itt!
-ezzel Erza elfutott a szobája felé.
3 perc múlva egy fém eszközzel tért vissza.
-Gyorsan az alagsorba!
Erzán látszott, hogy nagyon aggódik Tatjánáért.
Amint leértünk az alagsorba elkezdtük
szólongatni őket:
-Rieka, Tatjana, hol vagytok?
-Itt vagyunk!Erre gyertek!-hallatszott
Rieka hangja.
Erza, már neki is állt megolvasztani a
fémoszlopot, ami fogságra "kényszerítette"
Tatjanat, amikkor újból megremegett a föld.
-Meg van!Tatjana, menj el az ajtótól!
Durr.Erza berúgtra az ajtót, Tatjana pedig
megkönnyebbültem futott ki a szobából.
-Na, most már tényleg húzzunk innét!
Amig felfelé utaztunk a liftben, hallottuk, ahogy
sorban -nyikorogva- összedölni késztül az épület.
Tatjan elkezdett sírni.
-Ég veled szép hazám...szerettelek...
-Ezt most azonnal fejezd be, vagy beragsztom
a szádat!-ripakodott rá Erza.
Az út hátralévő részét, csendben tettük meg.
Mindenki elmerült a gondolataiban, emlékeiben,
aztán egyszercsak megállt a lift.De az ajtó
csak akkort nyílt ki, miután Erza, kicsit
megolvasztotta az olvasztópisztolyával.Ezen a
folyosón, találkoztunk pár kidőlt oszloppal, és
miközben futottunk, sorban döltek össze
mögöttünk az oszlopok, hatalmas port kavarva
maguk körül.Alig láttunk a portól, de kitartóan
futottunk tovább.Hamarosan kiértünk a tetőre.
És, az elém táruló tájat szemléltem, a megszokott
szívmelengető érzés elmaradt, és a helyébe
gombóc költözött a torkomba.Csak most
döbbentem rá, hogy mekkora fájdalommal jár
a hazám elvsztése.És azért velem is elég sok
rossz dolog történt az elmúlt években, én
azért hiáynolni fogom a Földet...Ahogy bezsálltunk
a gép, a kis Kodomo felugrott Tatjana ölébe.
Félelem, és öröm kavaroghatott a lelkébe.Az
enyémbe csak félelem volt, mély, és iszonyatos
lelki fájdalmakkal járó félelem.Hiába voltak
mellettem a többiek, mégis olyan elveszetnek
éreztem magamat.Nagyon-nagyon hiáynozni
fog a Föld!Hiába volt sok rossz emlékem, azért
akadt jó is, és mégis csak itt születtem, ezen
a bolygón.Emellett Erzát is megértem, mert ő
még azt sem tudja, hogy hol született a Földön
belül, de azért mégis ragszkodhatna jobban
a Földhöz.Mintha, újra azt a fanyar, és
nemtörődöm lányt láttam volna benne, mint a
szöbetségünk előtt.Lehet, hogy csak próbálja
titkolni, hogy legbelül mit érez, de ezek csak
mind találgatások.Az viszont a valóság, hogy
lassan elrepülünk egy ismeretlen bolygó felé,
a dimenziókapun át, ami lehet, hogy pont
előttünk zárodik be, és mi tehetetlnek leszünk.
Legszívesebben kiugrottam volna még most a
gépből, hogy együtt pusztuljak el a gépből, de
nem tehettem, mert felszálltunk, és elindultunk
az ismeretlen felé.
********
Mindenkinek lelombozódott a kedve, a Föld
várható elpusztulásától.Már túl késő volt ahhoz,
hogy megpróbáljuk megállítani Shinát.A Földet
a sorozatos robbanások miatt a felszabadult
energiák készültek tönkretenni.Már messze
voltunk a Föld felszínétől, amikor végre
megláttunk egy fekete pontot.A pont egyre csak
szűkült- és szűlült, úgyhogy nem volt már sok
időnk, hogy átjussunk a dimenziókapun.
Örülten suhantunk a dimenziókapu felé.Halk
zúgás hallatszott, ami egyre csak erősödött.
Jobbra néztem, és megláttam Shina gépét.
Gyorsan haladt.Lassan beelőzött minket.
-Ööö... ez Shina lenne?-Rieka döbbent
hangja törte meg, az amúgy feszült
csendet.
-Erza siess, mert mindjárt bezárul a
dimenziókapu!-mutatott előre Tatjana.
Shina gépét, már rég elnyelte a sötétség.
Alig kaptunk levegőt.Már nem voltunk messze
a kaputól, amikor annak az örvénye magába
szívott minket.
Mitre jó az élet?Minek van értrelme?Miért
van az emberiség, ha egyszer úgyis meghalunk?
-az elmúlt hónapokban ezek, és ezekhez
hasonló kérdések jártak az eszembe.
Szerettem ezeket az emebereket, mert őket,
tényleg a barátaimnak nevezhettem.Minden
áron meg akartam őket védeni!
-Valmi jön felénk!-Charlotta hangja éles
figyelmeztetést jelentett.
Elbambultam, és ami a következő pillanatban
volt, azt már nem tdutam kivédeni.Egy bomba
tartott felénk, és nem messze tőlünk, felrobbant.
-Ha már úgyis meghalunk - mosollyal az arcomon
kapcsoltam a végsp sebességre- ég veletek
barátaim!
Ezzel véget ért a 2.kötet is!Reméljük, hogy ebben a kötetben sem csalódtatok, és
ha már eddig elolvastátok, akkor a 3.kötetet is érdemes elolvasnotok!