ORSZÁGOK HARCA <3

 40.fejzet(Ch) Robotok

Lassan már egy hónapja voltunk a bolygón.A bolygón lévő lények

miatt, neked ideiglenesen a repülőmben kellett maradnom, de a

többiek kerestek a bolygón élelmet.Csak a depressziós Tatjana, és

én voltunk a repülőn.Most épp Kodomot gyászolota, könnyeit

hullatva, és közben nagyon keresett valamit.Épp Erza

vasalkatrészes doboza mellett lépkedett, és fellökte.

-A fenébe is ezzel a sok kaccattal!Ja bocs, ebből lesz a lábad...

Már épp mondani akartam, hogy semmi baj, amikor egy fontosabb

dolog jutott az eszembe.

-Mondd csak Tatjana, menni vasalkatrész van abban a ládában?

-Elég sok...kb mindnyájunknak lehetne készíteni belőle egy lábat...

-Remek!Megvan még az a hangszallag Komodo ugatásáról?

-Hát persze!Azt sosem fogom kidobni!

-Akkor idehoznád nekem a dobozt, és a kazettát?

Tatjana bólintott, és míg a kazettát kereste, én szétválogattam az

alkatrészeket, és  az asztalra készítettem a hegesztőpisztolyt, egy

vasvágó kést, és egyéb fontoseszközöket.Tatjana, könnyei

szárogatása közben, leült velem szemben az asztalhoz, majd

letette a kazettát az asztalra, és kérdőn nézett rám.

-Megosztanád velem, hogy mire készülsz?

-Ráfogsz jönni magadtól is...Gondolj csak bele: mire kellhet

Kodomo ugatása, és vasalkatrészek?

Tatjana fél fercig gondolkodott, aztán nagy mosollyal az arcán

megkérdezte:

-Csak nem?

-Dede!

-Jajj Cheky, annyira imádlak!

Erre nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam, és rajzoltam egy

tervrajzot, ami alapján összeszereljük a kis ajándékunkat.Pont

kész lett a tervrajt, amikor hangokra lettünk vigyelemesek:

-Ajaj, ezek Erzáék!Gyorsa rakd el a tervrajzot, és az alkatrészeket

egy zsákba, és dukd el valahova őket!-ezzel, amilyen gyorsan csak

tudtam, kicsoszogtam a szobából.

-Sziasztok!Hát ti?Iyen gyorsan visszaértetek?

-Amint látod...de jó sok gyümölcsöt találtunk.

-Legalább éhen nem halunk!

-Olyan gyanús vagy te nekem...

-Én?Miért?!

-Nem is tudom...nem szoktál ilyen furcsán viselkedni!

-Na, most buktunk le...

-Hogy montad?

-Ö...semmi, semmi, csak hangosan goldolkodtam.

Erza beleegyezően nem vitatkozott velem, de én még sokáig

magamon éreztem a tekintetét.Azzal, hogy Erzáék visszajöttek,

megnehezítették a dolgunkat, de még, így sem

veszett el az ajándék, csak ügyesen kell dolgoznunk.Amikor

Erzáék épp nem figyeltek, odasomfordáltam Tatjanahoz, de hogy

ne fogjanak gyanút, így szóltam:

-Ó Tatjana, tudnál segíteni nekem egy picit?

-Majd én seígetek!-ajánlotta fel Fernando.

-Nem, nem ez női dolog!-ezzel belekaroltam, és Erza gyanakvó

pillantásával nem törődve elhúztam a szobám felé.

-Mi történt?Lebuktunk?!

-Nem, dehogyis, még nem!De, pont erről van szó!El kéne

kezdenünk, összeszerelni

a robotot.A műtétig 3 napunk van,de, ha nem zavar meg minket

senki, akkor készleszünk!

Rendben?

-Rendben, de...

-Akkor hozzd az alkatrészeket, és a szerszámokat, de óvatosan!

-Jó, de...

-Eredj már!

Tatjana már ott se volt.

Reméltem, hogy senki sem fog megzavarni minket, és nagyjából 

így is volt.Már kész voltunk a robot fejével, amikor az ajtónk

előtt hangokat hallottunk:

-Ó, Rieka, nem láttad Chekyéket?

-Nem...

-Lehet, hogy itt vannak bennt!

-Á, majd én megnézem, hagyd csak!

-Rendben van, én megnézem kinnt őket!

-Oké...

Mindketten hallottuk, hogy Rieka be akar jönni a szobába, de

Tatjana úgyanúgy ült, mindtha nem hallotta volna az imént

lezajló beszélgetést.

-Miért ülsz ilyen nyugodtan?!Rieka be akar jönni, nem

hallottad?!Gyosan segíts elpakolni!

-Nem kell...-akarta mondani Tatjana, de ekkor már kitárult az

ajtó, és Rieka állt ott teljes életnagyságban.

Míg én kővé dermedtem, Tatjana csak a fejét emelte fel

üdvözlésképpen, majd folytatta a munkát, és Rieka is nyugodtan

sétált az asztalhoz.Nem értettem, hogy mi folyik itt.

-Mégis mi folyik itt?!

-Már el akartam mondani, csak nem hagytad...Riekát beavattam a

dologba, mert, hát ő férfiként csak jobban ért a robotokhoz, Erza

az ő felesége, és elkell nekünk  a segítség...

-Jól van, nemm bánom, csak megijedtem kissé...De, ha így állunk,

akkor Rieka, üdvözöllek a jószándékú összesküvők klubjába!

******************

Elérkezett a műtét napja.Bár tudtam, hogy Rieka, és Erza nagyon

értenek a dolgukhoz, azért mégis féltem.A lábam amputálását egy

asztalon fogják elvégezni.Charlotta, aki nem bírta  a vért

Bobbyval, és Fernandoval benntmaradtak a szobábban, amig

engem műtöttek.Mivel nem volt nálok eszköz, ezért nem tudtak

elaltatni, csak egy rövid iedig ható érzéstelenítőt kaptam.Aztán

megkezdődött az operáció.Erzán látszott, hogy nagyon ideges,de

Rieka arca nem tükrözött semmilyen érzelmet.Tatjanát - aki ki

akarta tanulni az orvoslást- a háttérből figyelt.Erzának

combomtől kellett levágnia a lábamat, mert csak úgy tutták

megoldani.Nem mertem belegondolni, hogy mekkora

kínokat éltem át volna, ha még érzéstelenítőt sem kapok.Azután a

résztől, hogy megváltam a régi lábamtól, próbáltam a plafont

nézni, és nem belegondolni, hogy műlábam lesz, de az

érzéstelenítő hatása is kezdett csökkeni, és még a műtét felénél

sem tartottak még Riekáék.Próbáltam jelezni az észrevételeimet,

de ők nem vették ezt észre, így nagyot sikítottam, amikor Erza az

új lábamat próbálta a helyére illeszteni.Erza annyura megijedt,

hogy elejtette az egyik eszközét, ami a még épp lábamba

szúródott.Ujjabb sikítás.Rieka a segítségemre sietett, Erza pedig

egy érzsételenítő inyekciót szúrt a bal lábamba.Ezután az inyekció

után kb. fél óra múlva végeztek a lábammal.Először eléggé

instabilan, aztán már egyre magabiztosabban jártam fel, s alá az

új lábammal.Nem is vettem észre, de míg én gyakaroltam,

Tatjana eltűnt.Gyanítottam, hogy hol lehet.Pár perccel később elő

is kereült egy dobozzal a kezében.

Tudtam, hogy mit kell tennem.

-Öhm, idejönne mindenki egy pillnatra?

-Mi törtlnt?!Csak nem a lábadal van valami probléma?-kérdezte

aggodalmasan Charlotta.

-Nem, dehogyis, valami egészen másról lenne szó...

Amikor mindnyájan leültek körém, belekezdtem:

-Ugy nemrég vesztettük el Kodomot -amig szünetet tartottam,

láttam, hogy Erza elszomorodik.-mindnyájunknak rossz volt átélni,

ezt a tragédiárt, de Erzát, és Tatjanát zaklatta fel legjobban a

tragédia...pár nappal ezelőtt, amikor Tatjan sírt, eszembe jutott

 egy kérdés: Miért kell azzal a tudattal élnünk, hogy Kodomo nincs

többet, amikor ez lehetne másképp is?

A szemem sarkából láttam, hogy mindneki elkezd egy picit

fészkelődni.

-Hisz a modern technika segítségével megoldhtaó Kodomo pótlása

is!És lám, mi megoldottuk!Tatjana, kérlek hozzd be az ajándékot!

Tatjana behozta a nyagy, és kopottas dobozt, majd letette elém,

hogy mindenki jól láthassa.A dobozban mocorgás hallatszott, majd

Kodomo halk ugatása szűrődött ki.

-Bemutatom nekek Kodomo 230-at. az új háziállatunkat!Riekával,

és Tatjanával szereltük össze, hogy pótoljuk Kodomot!

Erza felállt.Azt hittem, hogy mérges lesz rám, hogy

felhántorgattam a tragikus multat, de tévedtem.Erza lassú

léptekkel indult el felém, ami később futássá alakullt, majd szinte

belevetődött a nyakamba.Éreztem, hogy a ruhámra csepegnek a

könnyei, de ezek örömkönnyek voltak.Jól esett, hogy örömet

tudtam okozni Erzának.Aztén egyszercsak Erza elersztette a

nyakamat a szoros ölelésből, felkapta a robot Kodomot, és elfutott

vele a szobája felé.Ezzel egyidejüleg mindenki felállt a székéről,

kivéve Chalottát.Már épp én is vissza akartam volnulni, amikor

Charlotta intett, hogy üljek le mellé.Valahogy éreztem, hogy

valami kellemetlen dolgot fog mondani, vagy megrovó lesz.

-Tulajdonképpen minek csináltad meg a robot Kodomót?

Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy örömet akartam szerezni

Erzának.

-Áhá...de ugye még véletlenül sem azért, hogy ne tartozz

Erzának?

-Tessék?!

-Igen.Hát mert tudtad, hogy ez egy óriási nagy szívesség, hogy

Erza elválalta a műtétet, és nem akartál tartozni neki...

-És ez miért is baj?

-Hát nem érted a külömbséget?!Nem önzetlenül cselekedtél,

hanem önző voltál!-ezzel durcásan elvonult.

Értettem Charlotta llogikáját, de viszont nem értettem, hogy miért

vádolt önzőséggel.Valyon kívülről tényleg önzőnek tűnhetek?De,

ha az is volnék, Erzának nem tűnt fel, mert boldog, és az a fő.