40.fejezet(Ch) Robotok
40.fejzet(Ch) Robotok
Lassan már egy hónapja voltunk a bolygón.A bolygón lévő lények
miatt, neked ideiglenesen a repülőmben kellett maradnom, de a
többiek kerestek a bolygón élelmet.Csak a depressziós Tatjana, és
én voltunk a repülőn.Most épp Kodomot gyászolota, könnyeit
hullatva, és közben nagyon keresett valamit.Épp Erza
vasalkatrészes doboza mellett lépkedett, és fellökte.
-A fenébe is ezzel a sok kaccattal!Ja bocs, ebből lesz a lábad...
Már épp mondani akartam, hogy semmi baj, amikor egy fontosabb
dolog jutott az eszembe.
-Mondd csak Tatjana, menni vasalkatrész van abban a ládában?
-Elég sok...kb mindnyájunknak lehetne készíteni belőle egy lábat...
-Remek!Megvan még az a hangszallag Komodo ugatásáról?
-Hát persze!Azt sosem fogom kidobni!
-Akkor idehoznád nekem a dobozt, és a kazettát?
Tatjana bólintott, és míg a kazettát kereste, én szétválogattam az
alkatrészeket, és az asztalra készítettem a hegesztőpisztolyt, egy
vasvágó kést, és egyéb fontoseszközöket.Tatjana, könnyei
szárogatása közben, leült velem szemben az asztalhoz, majd
letette a kazettát az asztalra, és kérdőn nézett rám.
-Megosztanád velem, hogy mire készülsz?
-Ráfogsz jönni magadtól is...Gondolj csak bele: mire kellhet
Kodomo ugatása, és vasalkatrészek?
Tatjana fél fercig gondolkodott, aztán nagy mosollyal az arcán
megkérdezte:
-Csak nem?
-Dede!
-Jajj Cheky, annyira imádlak!
Erre nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam, és rajzoltam egy
tervrajzot, ami alapján összeszereljük a kis ajándékunkat.Pont
kész lett a tervrajt, amikor hangokra lettünk vigyelemesek:
-Ajaj, ezek Erzáék!Gyorsa rakd el a tervrajzot, és az alkatrészeket
egy zsákba, és dukd el valahova őket!-ezzel, amilyen gyorsan csak
tudtam, kicsoszogtam a szobából.
-Sziasztok!Hát ti?Iyen gyorsan visszaértetek?
-Amint látod...de jó sok gyümölcsöt találtunk.
-Legalább éhen nem halunk!
-Olyan gyanús vagy te nekem...
-Én?Miért?!
-Nem is tudom...nem szoktál ilyen furcsán viselkedni!
-Na, most buktunk le...
-Hogy montad?
-Ö...semmi, semmi, csak hangosan goldolkodtam.
Erza beleegyezően nem vitatkozott velem, de én még sokáig
magamon éreztem a tekintetét.Azzal, hogy Erzáék visszajöttek,
megnehezítették a dolgunkat, de még, így sem
veszett el az ajándék, csak ügyesen kell dolgoznunk.Amikor
Erzáék épp nem figyeltek, odasomfordáltam Tatjanahoz, de hogy
ne fogjanak gyanút, így szóltam:
-Ó Tatjana, tudnál segíteni nekem egy picit?
-Majd én seígetek!-ajánlotta fel Fernando.
-Nem, nem ez női dolog!-ezzel belekaroltam, és Erza gyanakvó
pillantásával nem törődve elhúztam a szobám felé.
-Mi történt?Lebuktunk?!
-Nem, dehogyis, még nem!De, pont erről van szó!El kéne
kezdenünk, összeszerelni
a robotot.A műtétig 3 napunk van,de, ha nem zavar meg minket
senki, akkor készleszünk!
Rendben?
-Rendben, de...
-Akkor hozzd az alkatrészeket, és a szerszámokat, de óvatosan!
-Jó, de...
-Eredj már!
Tatjana már ott se volt.
Reméltem, hogy senki sem fog megzavarni minket, és nagyjából
így is volt.Már kész voltunk a robot fejével, amikor az ajtónk
előtt hangokat hallottunk:
-Ó, Rieka, nem láttad Chekyéket?
-Nem...
-Lehet, hogy itt vannak bennt!
-Á, majd én megnézem, hagyd csak!
-Rendben van, én megnézem kinnt őket!
-Oké...
Mindketten hallottuk, hogy Rieka be akar jönni a szobába, de
Tatjana úgyanúgy ült, mindtha nem hallotta volna az imént
lezajló beszélgetést.
-Miért ülsz ilyen nyugodtan?!Rieka be akar jönni, nem
hallottad?!Gyosan segíts elpakolni!
-Nem kell...-akarta mondani Tatjana, de ekkor már kitárult az
ajtó, és Rieka állt ott teljes életnagyságban.
Míg én kővé dermedtem, Tatjana csak a fejét emelte fel
üdvözlésképpen, majd folytatta a munkát, és Rieka is nyugodtan
sétált az asztalhoz.Nem értettem, hogy mi folyik itt.
-Mégis mi folyik itt?!
-Már el akartam mondani, csak nem hagytad...Riekát beavattam a
dologba, mert, hát ő férfiként csak jobban ért a robotokhoz, Erza
az ő felesége, és elkell nekünk a segítség...
-Jól van, nemm bánom, csak megijedtem kissé...De, ha így állunk,
akkor Rieka, üdvözöllek a jószándékú összesküvők klubjába!
******************
Elérkezett a műtét napja.Bár tudtam, hogy Rieka, és Erza nagyon
értenek a dolgukhoz, azért mégis féltem.A lábam amputálását egy
asztalon fogják elvégezni.Charlotta, aki nem bírta a vért
Bobbyval, és Fernandoval benntmaradtak a szobábban, amig
engem műtöttek.Mivel nem volt nálok eszköz, ezért nem tudtak
elaltatni, csak egy rövid iedig ható érzéstelenítőt kaptam.Aztán
megkezdődött az operáció.Erzán látszott, hogy nagyon ideges,de
Rieka arca nem tükrözött semmilyen érzelmet.Tatjanát - aki ki
akarta tanulni az orvoslást- a háttérből figyelt.Erzának
combomtől kellett levágnia a lábamat, mert csak úgy tutták
megoldani.Nem mertem belegondolni, hogy mekkora
kínokat éltem át volna, ha még érzéstelenítőt sem kapok.Azután a
résztől, hogy megváltam a régi lábamtól, próbáltam a plafont
nézni, és nem belegondolni, hogy műlábam lesz, de az
érzéstelenítő hatása is kezdett csökkeni, és még a műtét felénél
sem tartottak még Riekáék.Próbáltam jelezni az észrevételeimet,
de ők nem vették ezt észre, így nagyot sikítottam, amikor Erza az
új lábamat próbálta a helyére illeszteni.Erza annyura megijedt,
hogy elejtette az egyik eszközét, ami a még épp lábamba
szúródott.Ujjabb sikítás.Rieka a segítségemre sietett, Erza pedig
egy érzsételenítő inyekciót szúrt a bal lábamba.Ezután az inyekció
után kb. fél óra múlva végeztek a lábammal.Először eléggé
instabilan, aztán már egyre magabiztosabban jártam fel, s alá az
új lábammal.Nem is vettem észre, de míg én gyakaroltam,
Tatjana eltűnt.Gyanítottam, hogy hol lehet.Pár perccel később elő
is kereült egy dobozzal a kezében.
Tudtam, hogy mit kell tennem.
-Öhm, idejönne mindenki egy pillnatra?
-Mi törtlnt?!Csak nem a lábadal van valami probléma?-kérdezte
aggodalmasan Charlotta.
-Nem, dehogyis, valami egészen másról lenne szó...
Amikor mindnyájan leültek körém, belekezdtem:
-Ugy nemrég vesztettük el Kodomot -amig szünetet tartottam,
láttam, hogy Erza elszomorodik.-mindnyájunknak rossz volt átélni,
ezt a tragédiárt, de Erzát, és Tatjanát zaklatta fel legjobban a
tragédia...pár nappal ezelőtt, amikor Tatjan sírt, eszembe jutott
egy kérdés: Miért kell azzal a tudattal élnünk, hogy Kodomo nincs
többet, amikor ez lehetne másképp is?
A szemem sarkából láttam, hogy mindneki elkezd egy picit
fészkelődni.
-Hisz a modern technika segítségével megoldhtaó Kodomo pótlása
is!És lám, mi megoldottuk!Tatjana, kérlek hozzd be az ajándékot!
Tatjana behozta a nyagy, és kopottas dobozt, majd letette elém,
hogy mindenki jól láthassa.A dobozban mocorgás hallatszott, majd
Kodomo halk ugatása szűrődött ki.
-Bemutatom nekek Kodomo 230-at. az új háziállatunkat!Riekával,
és Tatjanával szereltük össze, hogy pótoljuk Kodomot!
Erza felállt.Azt hittem, hogy mérges lesz rám, hogy
felhántorgattam a tragikus multat, de tévedtem.Erza lassú
léptekkel indult el felém, ami később futássá alakullt, majd szinte
belevetődött a nyakamba.Éreztem, hogy a ruhámra csepegnek a
könnyei, de ezek örömkönnyek voltak.Jól esett, hogy örömet
tudtam okozni Erzának.Aztén egyszercsak Erza elersztette a
nyakamat a szoros ölelésből, felkapta a robot Kodomot, és elfutott
vele a szobája felé.Ezzel egyidejüleg mindenki felállt a székéről,
kivéve Chalottát.Már épp én is vissza akartam volnulni, amikor
Charlotta intett, hogy üljek le mellé.Valahogy éreztem, hogy
valami kellemetlen dolgot fog mondani, vagy megrovó lesz.
-Tulajdonképpen minek csináltad meg a robot Kodomót?
Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy örömet akartam szerezni
Erzának.
-Áhá...de ugye még véletlenül sem azért, hogy ne tartozz
Erzának?
-Tessék?!
-Igen.Hát mert tudtad, hogy ez egy óriási nagy szívesség, hogy
Erza elválalta a műtétet, és nem akartál tartozni neki...
-És ez miért is baj?
-Hát nem érted a külömbséget?!Nem önzetlenül cselekedtél,
hanem önző voltál!-ezzel durcásan elvonult.
Értettem Charlotta llogikáját, de viszont nem értettem, hogy miért
vádolt önzőséggel.Valyon kívülről tényleg önzőnek tűnhetek?De,
ha az is volnék, Erzának nem tűnt fel, mert boldog, és az a fő.