5.fejezet(E) A csomag
5.fejezet(E) A csomag
Érkezésem óta,csak pár nap telt el.Most május van,nemsokára itt
a nyár.Szerettem volta találkoznia Michaelloval,és szerettem volna
kutatásban a következő "szintre" lépni,ezért az elmúlt napokban
mindent megtettem.Michaelloval csak 5 nap múlva tudnék
találkozni.Fáradtan huppantam le az ágyra,és bekapcsoltam a TV-
t.A hírek mentek.Tudok egy kicsit franciául.Az ország
gondjairól,teljesítményéről,és terveiről beszéltek.Utálom az ilyen
beszédeket...
***************
Valaki bőszen nyalogatta az arcomat.
-Mia'?!-pattantam fel a kanapéról.Meg is bántam,mert
megszédültem,és visszazuhantam.A kiskutya nyalogatta az
arcomat,aki fellendülésemtől,most ijedtében bebújt az asztal
alá.Onnan kukucskált ki két nagy barna szemével.Ekkor hallottam
csak,hogy valaki kopogtat.Kinyitottam az ajtót.Egy szobalány volt
a "zaklatóm".Egy "elnézést a zavarásért" motyogott el
franciául,aztán átnyújtott egy csomagot.
-Mercy!-mondtam kissé kótyagosan.Aztán becsuktam az ajtót és
visszamentem a szobába.A csomagot letettem az asztalra,és 2
percig csak néztem.A kutya is érdeklődve nézte a
csomagot.Leültem és a kezembe vettem a csomagot..Ki küldhette?
Nem jutott eszembe senki sem,akitől kaphattam,vagy valaha is
kaptam bármit is.A csomagon nem volt név,csak ennyi állt rajta
angolul:Sötét nap.Kinyitottam.Találtam benne egy üzenetet géppel
írva:"Menekülj,ha tudsz"!
Nem tudtam mire vélni ezt.Ránéztem a már kibontott csomagra,és
találtam benne,egy szürke fémdobozt.
Amikor megfogtam pittyegés hallottam.Lassú,
szaggatott pittyegést.Olyan,mint egy...BOMBA!
Letéptem a doboz fedelét,és megláttam rajta egy kijelzőt egy
számmal:00:02.2 másodpercem van,mire robban a bomba.Nem
haboztam.Felkaptam a kutyát-aki erre bőszen tiltakozni kezdett-és
kiugrottam az ablakon.De későn.A robbanástól bekövetkezett
lángok megégették a hátamat.Kutyával a karjaimban estem
a földre.A fájdalom-amit éreztem-elviselhetetlen volt.
A robbanás nem volt túl nagy,csak a szobában lévő dolgok mentek
tönkre.Utolsó erőmmel felhívtam Michaellot.Hallottam,ahogy
kicsöng,de nem tudtam koncentrálni.A telefonban Michaello hangja
szólalt meg,de én csak annyit tudtam kinyögni,hogy "Segíts"!,és
elsötétült minden.
************
Mire felébredtem,egy kórházban találtam magamat.
A hátam még mindig fájt.Idegesen pillantottam körbe,de a kutyát
sehol sem láttam.Reméltem,hogy jól van.Időközben megakadt a
szemem Michaellon,aki ott aludt a pótágyon.Egy kis hála
lappangott a szívembe,de egyenlőre a kutyával voltam elfoglalva.
Egy nővér épp belibbent az ajtón.Fehér köpenyt,és papucsot
viselt.Fekete haját összekötötte.Bizonyára az állapotom
ellenőrzésére küldték.Mikor látta,hogy ébren vagyok,idegesen
pillantott szét.(Gondolom Michaellot kereste a tekintetével.)Mikor
látta,hogy alszik,felém fordult,és megkérdezte:
-Beszél franciául?
-Igen.-mondtam,és nem haboztam megkérdezni:-A kiskutya,aki
velem volt,hol van?
-Sajnálom-cincogta a nővér-ott kellett hagynunk.
Kétségbeesés öntött el a szívemet.Felnyögtem.Az ápolónő azt
hihette,hogy fáj a hátam,mert rögtön kezelésbe vett.Egy jó nagy
adag fájdalom csillapítót engedett be egy csövön a
karomba.Megborzongtam, mert nem volt kellemes érzés.
****************
Mikor megint felébredtem,már Michaello is ébren volt.Álmosan
dörzsölgette a szemét.
-Fáj még?-kérdezte aggódva.
-Nem..Aú,csak,ha mozgok.
Megkönnyebbülten hátra a falnak.
-Köszönöm,hogy segítettél.
-Nincs mit,úgyis a közelben voltam.
Egy ideig csend volt, aztán Michaello hirtelen a fejéhez kapott,és
belenyúlt a zsebébe.
-Oh,majdnem elfelejtettem!Tessék,a mobilod.-ezzel átnyújtotta
nekem,az elegánsan fénylő,fekete mobilomat.
-Köszönöm!Nem baj,hogy telefonálok?
-Csak nyugodtan!
Michaello visszafeküdt az ágyra,és a plafont bámulta.
Gondolkodnom kellett azon,hogy kit hívjak fel.Lehet,
azért,mert megütöttem a fejemet,vagy azért,mert a sok
fájdalomcsillapító bódító hatással volt rám,de nem járt olyan
gyorsan az agyam,mint szerettem volna.
Végül megállapodtam Rieka nevén.Megnyomtam a hívás
gombot,és vártam.Egy dühös hang vette fel:
-Na végre!Reggel óta próbállak felhívni,de...
Ránéztem az órára,ami delet mutatott.
Oroszországban,most olyan este 6 óra lehet.
-Sajnálom,de nem tudtalak hívni,mert kórházban vagyok.
-Miért,mi történt?
-Hagyd,hogy befejezzem!-sziszegtem fogaim közt szűrve át a
szavakat.-Megtámadtak.Valaki egy bombát küldött nekem.
-Az nem vicc...-mondta komoran Rieka.
Hallgattunk.Eszembe jutott,hogy még mindig nem tudom,hogy
miért keresett reggel óta.
-Amúgy,miért hívtál?
-Ja,a főnök hívat,hogy gyere vissza pár napra Oroszországba.
-Azonnal teljesítem a főnök parancsát.Utazok,amint
tudok.Rieka,hol vagy most?
-Oroszország európai részén.
-Nem tudnál eljönni értem?
Az időpontokat egyeztetve úgy beszéltük meg,hogy Michaello visz
a francia határig,és Rieka onnan vesz fel engem,majd Michaello
később csatlakozik hozzánk.
Nagyon remélem,hogy megtalálom a kiskutyát.
Szerettem volna viszont látni,de időszűkében voltunk.
Nem mertem remélni,hogy újra látom őt.